Auguszta
-4 °C
2 °C

Jönnek a diplomás sörfőzők

2013.09.07. 15:16
A Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kara ősszel elindította a nagyüzemi mellett a kisüzemi sörfőzést is kiemelten kezelő Sörfőző mester szakmérnök és szaktanácsadó képzését.

Az egyetem a képzést úgy építette fel, hogy munka mellett is elvégezhető legyen, ugyanakkor a résztvevők technológiai és műszaki felkészültséget, korszerű gazdasági, marketing és jogi ismereteket kapjanak, s ezek mellett elmélyült betekintést szerezhessenek a sörfogyasztás kultúrájába és történetébe is. A képzés résztvevői az Élelmiszertudományi Kar laborjaiban és saját tanüzemében mélyíthetik el az elméletben megtanultakat.

A diplomával elismert Sörfőző mester képzés Magyarországon komplex módon foglalja össze a sörágazatban szükséges ismereteket. A hallgatók olyan versenyképes tudást szerezhetnek, amellyel képesek lesznek egy sörfőző üzem szakmai és vezetői feladatainak ellátására, vagy akár saját sörfőzde irányítására is, áll a tanszak honlapján.

Bár a magyar fogyasztót tradíciók tekintetében inkább borivónak, pálinkafogyasztónak tartják, a legnépszerűbb szeszes ital mégis a sör. A mennyiségi fogyasztás mellett azonban lassan megjelenik a minőségi fogyasztás kultúrája is. Elkötelezett sörfőzők és vendéglátósok, gasztronómiai szakírók és bloggerek, valamint az „értő” fogyasztók lényegében a szemünk előtt alkotnak minőségileg új kategóriákat abból a termékkörből, amelyet évtizedekig szinte csak a kiélezett árverseny jellemzett.

A Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának szándéka, hogy a képzéssel hozzájárulhasson a sörágazatban elindult pozitív irányú változások kiteljesedéséhez. Olyan szakemberek felkészítését tűztük ki célul, akik széles látókörük, magas szintű technológiai, gazdasági felkészültségük, újító szemléletük révén egy, a borászati vagy a pálinka-ágazat esetében már lezajlott, magas társadalmi elismertséget hozó átalakulást tartósan meg tudnak alapozni a sörágazatban is. A képzés ugyanakkor nyitva áll azok számára is, akik más területen (például vendéglátás, kereskedelem) tevékenykednek, vagy elkötelezett sörfogyasztóként éreznek kedvet ismereteik elmélyítéséhez.