A miskolci kórház nem tud igazgatója visszatéréséről
A miskolci koraszülöttek ügyével kapcsolatosan jelenleg is folyamatban van a vizsgálat, az eredményekről annak lezárultát követően adnak tájékoztatást – közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága az MTI-vel.
Az MTI azért kereste meg az államtitkárságot, mert a Magyar Nemzet keddi számában azt írta: továbbra sem találtak fertőzésre és szakmai-emberi mulasztásra utaló jeleket a miskolci koraszülöttek halála ügyében, így Csiba Gábor, a vizsgálat idejére felfüggesztett főigazgató várhatóan jövő hétfőn visszatérhet az intézmény élére.
A lap úgy tudja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban augusztus elején történt halálesetek miatt indított járványügyi és szakfelügyeleti vizsgálatnak pénteken lesz meg a végleges eredménye. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház szóvivőjének nincs információja arról, hogy a koraszülöttek halála miatt indított vizsgálat idejére posztjából felfüggesztett Csiba Gábor főigazgató-főorvos a jövő hét hétfőjén visszatérhet az intézmény élére.
Filéné Simon Ibolya azt mondta, erről sem hivatalos, sem félhivatalos, sem pedig háttér értesítést nem kapott az intézmény. Az ugyanakkor tény, hogy Csiba Gábort szeptember 15-ig mentesítették a munkavégzés alól, ám ez az időpont meghosszabbítható.
Augusztus 5. és 14. között kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. Az addigi nyolc haláleset miatt Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 12-én rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház főigazgatóját. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár még aznap este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.