Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Gyereket vettek százezerért

2013.09.11. 22:38

Százezer forintot fizetett egy váli házaspár egy 14 és fél éves gyerekért, akit Romániában vásároltak meg egy családtól. A fiút hivatalos papírokkal gyámságba vették, és a megállapodás szerint az év végéig nekik dolgozott volna. A fiút azonban az édasanyja azzal engedte útjára, hogy a lehető legtöbb pénzt lopjon el munkaadóitól, és küldje haza Romániába.

A fiú a police.hu szerint „milliós nagyságrendben” lopta meg a házaspárt, a lopás miatt K. Lajos (a „vásárló” pár férfi tagja) feljelentést tett Bicskén. A rendőrség azonban emberkereskedelem gyanúja miatt hallgatta ki a házaspárt, akiket bűnügyi őrizetbe is vettek, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A fiú elhelyezéséről a nyomozók gondoskodtak. Mivel az ügyben a gyerek édesanyja is felelős, a rendőrség kezdeményezte a kapcsolatfelvételt a romániai társszervekkel.