Kövér szerint rendben van Illés beszólása

MTI/Index
2013.09.12. 12:05 Módosítva: 2013.09.12. 14:23

Kövér László házelnök szerint „sértő, de nem kirívióan sértő” volt, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár kedden azt válaszolta a parlamentben az LMP-s Szél Bernadett egyik kérdésére, hogy

attól, hogy ön szép, abból még nem következik, hogy okos.

Kövér szerint összességében nem volt államtitkárhoz méltó Illés Zoltán válasza, de Kocsis Máté még az ülésteremben bocsánatot kért Szél Bernadettől a Fidesz-frakció nevében. Ehhez Kövér személyesen is csatlakozik, de büntetést nem szab ki Illésre, mert sokszor az ellenzéki képviselők is megbántják a kormánypártot. Szerinte pont az új frakciók hibája, hogy a parlament stílusa elvadult.

Ki a szebb, Szél Bernadett, vagy Illés Zoltán?

Szél Bernadett korábban azt mondta, hogy a baj nem is a konkrét sértő kijelentés, hanem az államtitkár szavai mögött meghúzódó nőgyűlölő és férfisoviniszta gondolkodásmód. Ráadásul sokszor hallani ilyesmit a kormánypárti képviselőktől. Az MSZP, az LMP, a DK és az Együtt-PM női politikusai közös sajtótájékoztatón ítélték el a kormányoldalt, amin a szintén LMP-s Ertsey Katalin arra kérte a pártokat, hogy a jövőben legalább egyharmados arányban legyenek nők a képviselőik között. Ezzel meg lehetne előzni a hasonló eseteket.

Szél Bernadett szerint az is probléma, hogy a házelnök elnézőbb a kormánypárti képviselőkkel. Míg például tőle megvonták havi tiszteletdíjának egyharmadát, amikor egy „Földrablás helyett földosztás” feliratú táblát tartott fel a földtörvény zárószavazásakor, a kormánypárti politikusokat nem büntetik meg, amikor elszalad velük a ló.

Illés Zoltán egyébként tegnap sms-ben kért bocsánatot Szél Bernadettől, miután nem tudta elérni telefonon. Ebben azt írta, hogy „a lovagiasság szabályai szerint” követi meg a képviselőt.

Nem ez az első eset

Lanner Judit oktatásszociológus néhány napja Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár szavai miatt írt a magyar politikai közbeszédben teljes természetességgel használt szexista szólamokról. Klinghammer nemrég azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy a közösségi főiskolákat például a „bizonytalanabb a tudású”, „de szorgalmas” védőnőknek, óvónőknek hozzák létre.

Fideszes politikusok korábban is tettek szexista megjegyzéseket: Varga István például 2012-ben azt mondta, hogy a családon belüli erőszak akkor szűnhet meg, ha az anyák ismét több gyereket szülnek majd. Egyedül Balogh József kényszerült arra, hogy távozzon a Fidesz-frakcióból, de ehhez az kellett, hogy akkorát üssön az élettársa arcába, hogy a nőt kórházba szállították.

A parlamentben most az összes képviselő 9 százaléka nő, és arról is panaszkodtak már a női képviselők, hogy ülésről ülésre olyan beszólásaikat kell elviselniük, mint

„Mit pofázol bele, kisanyám?”, „Ki vigyáz a gyerekedre?”, „Vetkőzz!”

Ezek miatt egyetlen képviselőnek sem kellett lemondania.