"Martfűn a közbeszerzés kiírásának nem jelenthette akadályát a hulladékról szóló törvény , hiszen azt a közbeszerzésről szóló törvény alapján kellett kiírni, és ez létezett korábban is" – válaszolta Illés Zoltán. Az államtitkár szerint a martfűi polgármester jogszabályokkal kapcsolatos ismerethiánya vezetett a településen kialakult problémához. Egyetlen ember, a martfűi polgármsterasszony, valamint az ő kétkedése, hezitálása, saját ügyének előtérbe helyezése okozta a település problémáit. "Hála istennek a kormány döntése értelmében a katasztrófavélelem révén sikerült elhárítani a nápolyi helyzet kialakulását" – mondta Illés. A képviselő nem fogadta el a választ, sajnálva, hogy kiragadta a példaként említett Martfűt, noha a kérdés alapvetően arra vonatkozott, hogy a szemétszállítással kapcsolatos díjak a lakosság számára valójában növekedtek, miközben a kormány rezsicsökkentésről beszél. A parlament megszavazta Illés válaszát.

Rovataink a Facebookon