Megsemmisítették a kórházak áramközbeszerzését

2013.09.19. 07:38

Jogsértőnek találta, ezért megsemmisítette a kórházak közös áramközbeszerzésére kiírt eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság - írta a Világgazdaság.

A lap csütörtöki számában azt írta: Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója szeptember 17-én levélben értesítette az állami fenntartású kórházakat arról, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette az intézmények közös villamosenergia-közbeszerzésére kiírt eljárást.

Levelében a főigazgató arra kéri a kórházvezetőket, hogy az intézmény folyamatos működtetése és fenntartása érdekében „szíveskedjenek intézkedni a kórházak megfelelő villamosenergia-ellátásáról”. Mégpedig december 31-ig, de legfeljebb az új közbeszerzés eredményes lezárultáig, 30 napos felmondási határidővel.

A lap emlékeztet arra, hogy a kórházaknak, éppen a közös beszerzés terve miatt, szeptember elsejei hatállyal fel kellett mondani korábbi szerződéseiket, így a kórházaknak jelenleg nincs áramszolgáltató partnerük.

Ugyanez volt a helyzet az áramközbeszerzés első, sikertelen fordulójában, és a kórházak akkor is csak a korábbinál előnytelenebb feltételekkel tudtak újra szerződni. Így ahelyett, hogy a nagy központi beszerzés nyomán olcsóbban jutottak volna áramhoz, drágábban kellett megvásárolniuk azt - írta a lap.