Hoffmann Rózsa az alkotmányról mesél

2013.09.21. 11:14 Módosítva: 2013.09.21. 11:19

Mit tudnak a mai tízévesek „a magyar emberek alapjogairól, értékeiről, érdekeiről, elképzeléseiről”, egyáltalán, mit szólnak ahhoz, ha erről kell olvasniuk?

Hoffmann Rózsa bátor és kíváncsi asszony, kipróbálta.

Egy augusztus 27-i keltezésű levélben az oktatás államtitkár az 5. és 8. osztályos tanulók figyelmét hívta fel a magyar alaptörvény csodálatosságára. A levelet tegnap posztolta Harangozó Tamás szocialista frakcióvezető-helyettes a Facebookon.

A levélben Hoffmann Rózsa a gyerekeknek azt ajánlja, olvassák el az új alkotmányt – az ötödikesek csak a huszadik századi erkölcsi megrendülésről beszélő preambulumot („Nemzeti Hitvallás”), a nyolcadikosok pedig a teljes szöveget. Ezeket Hoffmann meg is küldte a diákoknak.

A levélben Hoffmann úgy ír az alaptörvényről, mintha az közvetlenül az állampárti, 1949-es alkotmányra született volna válaszként.

Közületek a legidősebbek sem éltek még akkor, amikor Magyarország Alkotmánya nem a magyar emberek alapjogait, értékeit, érdekeit, elképzeléseit rögzítette, hanem idegen hatalomét. Ma, 2013-ban már természetes, hogy van olyan Alaptörvényünk, amely a mi alapjogainkat és kötelességeinket rögzíti.

Hoffmann Rózsa levele az ötödikeseknek és a nyolcadikosoknak.
Hoffmann Rózsa levele az ötödikeseknek és a nyolcadikosoknak.
Fotó: Facebook

A levél a '89-es alkotmányra egyáltalán nem is utal. Egy ponton ugyan Hofmmann azt írja, hogy az új alkotmány „lezárja a közelmúlt fájdalmas és igazságtalanságokkal terhes szakaszát”, a magyarságért áldozatot vállaló hősökről szóló részből viszont erősen úgy tűnik, hogy nem a rendszerváltás utáni húsz évre gondol.