A Pető Intézet fennmaradásáért tüntettek

2013.09.22. 20:28

A Nemzetközi Pető Intézet fennmaradásáért tüntetett vasárnap az Együtt-PM Szövetség Budapesten a Szalay utcában, nem messze az Emberi Erőforrások Minisztériuma épületétől. Az Index még augusztus végén írt arról, hogy a Pető Intézet csődbe mehet. Szabó Tímea, az Együtt-PM szövetség társelnöke, független országgyűlési képviselő hétfőn 500 millió forint átcsoportosítását kezdeményezte, de az előterjesztést nem szavazták meg. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter csütörtökön jelentette be, hogy megduplázzák az intézetnek járó 105 millió forintos kiegészítő támogatást. Erre az Együtt-PM úgy reagált, hogy ez semmire sem elég.

Nem hagyjuk a Pető Intézetet!

Szabó Tímea a tüntetésen azt mondta, az összeg rendelkezésre áll az országvédelmi alapban, és hasonló célokra kell költeni, nem pedig arra, hogy Kósa Lajosnak és Hende Csabának stadionjai legyenek. Megfogalmazása szerint Orbán Viktor úgy döntött, hogy a sérült gyerekek nem számítanak, és a stadionépítés fontosabb. Jelezte, hogy a hétfői ülésen ismét be fogja nyújtani a költségvetést módosító törvényjavaslatát.

A képviselő szerint az intézet 2010-ben még 2,2 milliárdos éves állami támogatást kapott, mára ez az összeg a harmadával csökkent, az alapítvány megszüntetésével pedig egy százalékra sem jogosultak. Hangsúlyozta, egyre erősebb a gyanú arra, hogy az állami támogatás hiánya mögött a budai ingatlanok kijátszása van, egyre több dokumentum utal erre. Elfogadhatatlan, hogy bárki üzleti érdeke fontosabb legyen, mint a teljes életért minden nap megküzdő gyermekek és felnőttek sorsa – hangsúlyozta Szabó Tímea.

König Mónika, a Szolidaritás mozgalom fogyatékkal élők tagozatának vezetője a tüntetésen arról beszélt, hogy már a választások után kiderült, a fogyatékkal élőkkel és rokkantakkal is kíméletlen lesz a kormány, mindennapos harcot vívnak velük is. A demonstráció végén többen Nem hagyjuk! feliratú cédulákat ragasztottak az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szalay utcai épületének bejáratára. A megmozduláson, amelyen mintegy százötvenen vettek részt, rendzavarás nélkül ért véget.