Csak Szél Bernadettet ütnék a fideszesek

2013.09.23. 14:10 Módosítva: 2013.09.23. 17:40

Két héttel azután, hogy Illés Zoltán államtitkár öt percen keresztül alázta parlamenti válaszában, most egy másik fideszes szólt be Szél Bernadett LMP-s képviselőnőnek.

Illés: Attól, hogy ön szép, abból még nem következik, hogy okos >>>>

SMS-ben kért bocsánatot a nőalázó államtitkár >>>>

Szél a kiemelt beruházásokról kérdezte hétfő kora délután a kormányt, felszólalása alatt pedig a kormánypárti képviselők közül többen kiabálásukkal zavarták meg. A képviselőnő azzal fejezte be felszólalását, hogy a kormány először üt, aztán kérdez. Erre reagálta azt az egyik fideszes honatya – Ertsey Katalin posztja szerint Tasó László – hogy „csak téged″.

Tasónak sem ez az első ilyen beszólása, 2011-ben az akkor még szintén LMP-s Szabó Tímeának vágta oda azt, hogy „mit pofázol bele, kisanyám?″.

Szél Bernadett beszámolója:

Ma megint dupla hangerővel kellett beszélnem a napirend előttimben – a kétharmad annyira minősíthetetlenül ordított, hogy Kövér kétszer szólt rájuk, szedjék össze magukat. Nyilván érzékeny témákat tettem ki az asztalra, hiszen Normafa kapcsán a kiemelt beruházásokról beszéltem, ott volt a 4-es metró, Paks, a Nemzet Főtere és egyebek. Miközben üvöltő fideszesek között felszólaltam, Ertsey Kata meghallotta, hogy megint beszóltak a narancsok. Arról beszéltem, hogy a kormány először üt, aztán kérdez – erre beküldték, hogy „csak Téged″.

Majd a folyosón megbeszéljük

Megkerestük Szél Bernadettet, aki telefonon azt mondta az Indexnek, az incidens nem ért véget az ülésteremben.

Nem hallottam a beszólást az ordibálástól, de Ertsey Kata hallotta, ő mondta, hogy mi történt. Borzasztó nagy zaj volt a teremben, elég keményen beszéltem. érzékeny pontjait ütöttem a kormánynak, a kiemelt beruházásokat. Utána kimentem a folyosóra és odajött hozzám a Tasó, és ordítva számonkérte rajtam, hogy én mit képzelek magamról, hogy mit irogatok már megint az Indexre. Mondtam neki, hogy kérjen bocsánatot és távozzon innen. Ki akarta kívni Ertsey Katit is, hogy hárman beszéljünk. Velem ordítozott még egy sort a folyosón ott, mindenki előtt. És tagadta, hogy ilyen beszólást tett volna. Teljesen nyilvánvaló, hogy a körülötte lévő összes férfi hallotta, mit mondott nekem, és senki nem mondta neki, hogy ez elfogadhatatlan. Ez most már egy sorozat, ki tudja, hányadik ilyen alkalom volt.

Az eset után Tasó Lászlót is megkérdeztük az ügyről, de később kiadandó közleményére hivatkozva nem válaszolt.

Kit ütne még Tasó László?

Nagyhangú és kiabálós kedvű

„A Magyar Parlament falai között egyre gyakrabban vagyunk tanúi annak, hogy képviselő hölgyek szándékosan provokálják a kormányzó többséget″ - kezdődik Tasó Lászlónak az ügyre adott reakciója a Facebookon. (Eredeti, amúgy helyesírási hibákkal teli közleményét azóta törölte a képviselő.)

„Nem csak mondanivalójuk irányul arra, hogy minősítve politikustársaikat, éppen az aktuális ügyekhez kötve alázzák a hallgatóságot mindaddig, ameddig valaki "be nem szól"! Ha ez megtörténik, akkor mellé alkalmanként, mint ahogyan most is, hazudnak valamit izgalmasat, és az érdekes módon azonnal megjelenik az Indexen!" – írja.

Tasó László azt állítja, nem ő szólt be Szél Bernadettnek, nem ő tette ezt a kijelentést, azt a „bajkeverő" Ertsey Katalin tulajdonította neki és „túrbózta föl".

Végezetül Tasó mindenkit óva int: „Kérem figyeljék ezek után a különösen arrogáns és dúrva Ertrsey Katalin "munkásságát", nem kevésbé nagyhangú és kiabálós kedvű Széll Bernadett nevű, és a jövőben felszólaló képviselő hölgyek magatartását".

A Fidesz-frakció sajtóközleményt adott ki, mely szerint Tasó feljelenti Ertsey Katalint.