Már van meleg víz Tatabányán

2013.09.28. 11:06

Tatabányán szombat reggel eltört az erőműből kijövő egyik vezeték, és olyan sok víz elfolyt, hogy a fűtőerőmű védelmi rendszere leállította a szivattyúkat. Emiatt azoknál, akik távolról kapták a melegvizet, nem jött semmi a forróvizes csapból, és leállt a távhő is.

A távhőkimaradás nem sok embert érintett, mert még egyébként sem lenne fűtés. A legtöbb helyen akkor indul el a távfűtés, ha a napi középhőmérséklet 10 Celsius-fok alá esik. Viszont lehet külön kérni a fűtés bekapcsolását, most azok érezték a kimaradást, akik ezt megtették.

Szombat délre a T-SZOL Zrt szakemberei elhárították a hibát. „A fűtőerőműből induló négyvezetékes gerichálózaton az egyik leürítő gömbcsapot megrongálta a nyomás, a nagymértékű vízveszteség miatt a védelmi rendszer leállította a szivattyúkat” – közölte a T-SZOL Zrt. energetikusa. A szerelők szivárgó vezetékszakaszt lezárták, a melegvíz szolgáltatás a másik vezetékpáron bizosítható, a javítást pedig később elvégzik. A szolgáltató arra kéri a fogyasztókat, hogy az üzemzavarból adódó helyi melegvízellátási problémákat a diszpécserszolgálat számain (512-110 és 512-111) jelezzék.