KDNP: Szakítson Bajnai a Szolidaritással

2013.10.03. 14:06

A KDNP szerint a „demokratikus erők nem működhetnek együtt az emberi méltóságot és a politikai kultúrát durván sértő szervezetekkel”. A párt ezért elvárja, hogy az MSZP, az Együtt 2014, a Párbeszéd Magyarországért és a Milla a hétvégi szobordöntés miatt szakítsák meg az együttműködést a Szolidaritás vezetőivel, a szobordöntés szervezőivel és a vállalhatatlan felszólalókkal, ne támogassák a jelöltjeiket a jövő évi választáson és ne fogadják el a Szolidaritás támogatását.

A KDNP közölte, ha az ellenzéki összefogás résztvevői nem szakítják a meg az együttműködést a Szolidaritással, akkor teljes közösséget vállalnak a múlt vasárnapi akcióval, ami, mint írták, „a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet legalpáribb és legbotrányosabb” demonstrációján történt.

Vasárnap délután írtuk: „Ássuk el!” „De szép látvány volt” – katartikus hangulatban döntötték le Orbán Viktor kétméteres hungarocell szobrát a Szolidaritás Mozgalom vasárnapi rendezvényén a Clark Ádám téren, az Alagút bejárata mellett. A rendezvényen felszólalt Bajnai Gordon exminiszterelnök és Dopeman, az ország alternatív köztársasági elnöke is. Körülbelül ezren hallgatták a „Baszd meg az Orbánt!”, többek között Mécs Imre, Karácsony Gergely és Szabó Zoltán.