Törölközőben és tangapapucsban tüntetnek Kaposváron

2013.10.03. 14:59 Módosítva: 2013.10.03. 17:27

Strandpapucsban és törölközőben fognak tiltakozni a kaposvári egyetemisták a szigorú rektori utasítás ellen, írja a Kapospont. A szerdán nyilvánosságra hozott dresszkód ellen a hallgatók október 7-én lezser vízparti szettben demonstrálnak majd. Az eseményhez a Facebookon lehet csatlakozni.

Akadt azonban olyan volt hallgató is, aki azonnali és önálló akcióba kezdett: egy meztelen selfie-vel kedveskedett a rektornak a saját Facebook-oldalán.

Rektori utasításra, szép és szolid ruhában
Rektori utasításra, szép és szolid ruhában
Fotó: Kaposvári Egyetem

A művészeti kar harmadéves színészhallgatói sem várták ki a demonstrációt, már ma kis performanszot tartottak a rektori utasítás miatt. „Felöltöztünk olyan szép és szolid ruhába, amelyet a rektori utasítás megkíván, én is kiskosztümöt vettem fel” – mondta az Indexnek Csapó Virág színésznő, aki az órát tartotta. „Aztán a teremben nagyon melegünk lett, és miután a rektor a nagy melegben megengedi a lazább ruházatot, hát levetkőztünk” – mondta a színésznő.

A kis akciót a tízfős osztály hajtotta végre a zárt teremben, így semmilyen közszeméremsértő cselekedet nem történt. A KaposPonton az egyik hallgató videóját is közzétették az akcióról.

Nagy melegben engedélyezett levetkezőni
Nagy melegben engedélyezett levetkezőni
Fotó: Kaposvári Egyetem

Csapó Virág, aki már negyedik éve óraadóként dolgozik a Kaposvári Egyetemen, teljesen nonszensznek tartja az egyetem vezetőjének előírásait. Szerinte ha a rektor ismerné a kaposvári színészképzést, talán tudná, hogy próbálni nem lehet az általa előírt öltözetben. Sőt, nem 2013-ban fordulna elő először, hogy egy színész levetkőzik. Volt már ilyen Kaposváron a Mester és Margaritában a hatvanas években is – idézte fel Csapó Virág.

Szintén a Facebookon akadt ki Deustch Tamás:

Édes-Drága kaposvári Rektor úr,
a hamar munka sosem jó! Hogyan kerülhette el törődő figyelmét az össze-vissza kinéző egyetemisták és oktatók hajviseletének, a látható, esetleg a nem látható testszőrzetének, szájszagának, láb- és kéz körömhosszának a dresszkódban való szabályozása? Kérem, kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, hogy szabad-e ilyen slendrián öltözködési szabályzatot csinálni?
Mert, ugye Rektor úr, még mi mindent lehetne remekül szabályozni! Magasság, hajszín, később a bőrszín, vallás, származás. 
Ha van egy ilyen belevaló rektor, a határ a csillagos ég!

(Nem lehetne ezt a rektor-barmot, mielőtt a dresszkódnál nagyobb kárt nem tesz, gyorsan leváltani? Lécci, lécci, lécci!)

Korábban írtuk: rektori utasításban szabályozza október 1-jétől a Kaposvári Egyetem, hogy milyen öltözéket viselhetnek az egyetem polgárai. Az egyetemhez méltó hallgatói férfiviseletbe ezután nem fér bele a rövidnadrág – vizsgán pedig csak a sötét öltöny, világos ing, sötét öv és zárt cipő elfogadható. A nők csak szolid felsőben és blúzban jelenhetnek meg, nadrággal vagy szoknyával kombinálva. Vizsgán elegáns kosztümöt húzhatnak, harisnya és zárt cipő kötelező, ez alól csak a nyári meleg adhat felmentést.