Fiatal lányoktól csalt ki meztelen képet, négy évet kapott

2013.10.04. 12:34

Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtotta a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki fiatal lányokról készített pornográf felvételeket, és feltöltötte azokat az internetre, közölte a törvényszék elnökhelyettese, szóvivője.

Nyakó Zsuzsanna elmondta, K. D. 2012. február 20. előtt internetes csevegőprogrammal több 18 évesnél fiatalabb lánnyal ismerkedett meg álnéven, majd a sértetteket arra kérte, hogy webkamera előtt ülve vetkőzzenek le, és mutassák meg magukat fehérneműben vagy meztelenül.

A férfi a képernyőről videót és fotót készített, valamint képeket is megszerzett a lányoktól, majd azzal zsarolta őket, hogy a felvételeket felteszi egy képmegosztó portálra, ha nem készíthet újabbakat róluk. Végül két lányról töltött fel felvételeket az egyik portálra, amelyeket bárki megtekinthetett. K. D. ezen kívül különféle programokat is letöltött, úgy, hogy az utánuk járó jogdíjat nem fizette meg.

A férfit az első fokon eljáró Nyíregyházi Járásbíróság idén februárban négy év börtönre ítélte négy rendbeli készítéssel elkövetett tiltott pornográf felvétellel visszaélés, két rendbeli megszerzéssel elkövetett tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette, valamint tizennégy rendbeli szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének vétsége miatt.

A védelem enyhítésért és részbeni felmentésért, az ügyész pedig a büntetés súlyosításáért fellebbezett, de a másodfokon eljáró törvényszék a korábban kiszabott ítéletet csak a minősítés tekintetében változtatta meg, közölte Nyakó Zsuzsanna. Az ítélet jogerős.