A Fidesz nem akart a szökésről beszélni

MTI/Index
2013.10.09. 17:15

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt a parlament alkotmányügyi, valamint honvédelmi bizottsága ellenőrző albizottságának ülése szerdán. A képviselők Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét és a Legfőbb Ügyészség képviselőjét hallgatták volna meg az ároktői banda két tagjának szökése miatt.

Péntek éjjel szökött meg a házi őrizetből R. Henrik és R. Elemér, akik a vád szerint tagjai voltak annak a bandának, amely idős embereket támadott meg az otthonukban, és két áldozatuk meg is halt. Azért lehettek börtön helyett házi őrizetben, mert ügyük annyira elhúzódott, hogy a törvény szerint már nem lehetett tovább előzetes letartóztatásban tartani őket. (A szökés hátteréről szóló cikkünket itt találja.)

hazi
Fotó: Police.hu

Bárándy Gergely, a bizottság szocialista elnöke azt mondta, hogy nem a bűnbakkeresés, hisztériakeltés, hanem a megoldások keresése céljával hívták össze az ülést. A szocialista politikus érthetetlennek nevezte a kormánypárti képviselők távolmaradását, akik - mint mondta - két napja még azt jelezték, hogy eljönnek az ülésre, csakúgy mint korábban Pintér Sándor belügyminiszter, aki szintén nem ment el.

Handó Tünde és a Legfőbb Ügyészség képviselője egyaránt azt mondta, hogy bizottsági ülés hiányában nem tud érdemben nyilatkozni.

Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója korábban azzal indokolta a kormánypártiak távolmaradását, hogy álláspontjuk szerint az ellenzék csak "politikai hisztériakeltést" tervez.

Kocsis Máté és Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatót tartott az ügyben. A képviselők arról beszéltek, hogy a büntetőeljárás törvény módosítását kezdeményezi a Fidesz: eltörölnék azt a szabályt, hogy négy évnél tovább senkit nem lehet előzetes letartóztatásban tartani.