Gyurcsány: Mi az hogy nyolc év? Nyolc gól!

2013.10.12. 15:09
„Mi az hogy nyolc év? Nyolc gól! Ami megtörtént a futballban ugyanaz fog történni ezzel a kormánnyal is. Akarni nem elég, tudni is kell” – mondta Gyurcsány Ferenc a DK szombati tisztújító kongresszusán Budapesten, a SYMA csarnokban. A párt Gyurcsány Ferencet és alelnököket választott, elfogadta a DK politikai hitvallását és meghallgatta Gyurcsány látomásos beszédét, amiben a pártelnök azt üzente az MSZP-nek és az Együtt-PM szövetségnek, hogy mégiscsak az lenne a legjobb, ha együtt küzdenének meg Magyarországért.

Körülbelül kétezren vettek részt a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszusán a Syma-csarnokban. A kongresszuson az elnökség megválasztása mellett bemutatták a 2014-es választásra készülő 106 egyéni képviselőjelöltet is, például a Szolnok megyei 4-es számú választó körzet jelöltjét, Szarvas Koppány Bendegúzt. Az öt alelnöki posztért öten indultak, mert a négy jelenlegi alelnök, Molnár Csaba, Bauer Tamás, Niedermüller Péter és Debreczeni József mellett Vadai Ágnes kapott jelölést. Az elnökség tíz helyéért 15-en indultak.

Az ülés zárt ajtók mögött zajlott, de a végére, Gyurcsány Ferenc beszédére sajtónyilvános lett. Ekkor érkeztek a vendégek is: a rendezvényen az MSZP, az Együtt-PM, a Magyar Liberális Párt, illetve a Közmunkások Szakszervezetének képviselői is részt vettek. A szocialistákat Kunhalmi Ágnes és Horváth Csaba elnökségi tagok, az Együtt-PM-et Kónya Péter társelnök, a Magyar Liberális Pártot Fodor Gábor elnök, a szakszervezetet Kordás László főtitkár képviselte.

Gyurcsány Ferenc az elnök

Biztatók voltak a részeredmények Gyurcsányra és az alelnökre nézve is az exminiszterelnök beszéde előtt: „1046-an vették fel a szavazólapot, ebből 1043 lapot találtunk, ebből az elnöknek 1024 érvényes szavazat érkezett Gyurcsány Ferencre” − jelentették be pontban háromkor. A kongresszus állva tapsolt. A végső eredménynél az alelnökökre leadott szavazatok sem okoztak megleptést.

Tudjuk milyenek: nem akármilyenek

Gyurcsány beszédének elején elmondta, hogy két éve szenvedélyes viták után döntöttek az új párt alapításáról. „Lehet Őszöd szellemében politizálni” − jelezte politikai hitvallásukat, és hozzátette: elfogadják, hogy a DK-t radikális pártnak tartják, legalábbis „Orbán önkényének elutasításában. De nyugodt, mérsékelt, felelős hangra van szükség a jövő Magyarországának megtervezésében”.

Gyurcsány szerint 2014-ben nem egyszerűen új kormányt kell alakítani, hanem a köztársaságot kell újraépíteni. „A győzelem a könnyebbik része, de kormányozni Orbán után, nyugalmat és békét teremteni, az nehéz lesz. Ott lesznek a hátunk mögött mert tudjuk milyenek: nem akármilyenek" - mondta. Szerinte sokszor olyan ebben az országban, mintha háború lenne, de ez azért van, mert Orbán tényleg hadban ál mindenkivel; „a saját múltunkkal, Brüsszellel, a befektetőkkel, a vele nem ugyanúgy gondolkodó demokratákkal".

„Nehéz lesz békét teremteni. Nem Orbánnal, az orbanizmussal állunk szemben. Milliónál többen hisznek abban a rendszerben. Ők is itt maradnak, ez az ő hazájuk is. Nem tehetünk úgy, mintha nem az lenne. Nem lesz könnyű, de nem készülhetünk arra, hogy az ország egyik felének győzelme után, az ország másik felének győzelmét teremtjük meg” − mondta Gyurcsány a 2014-es választási győzelmet egyöntetűnek gondolva.

Ki az úr? Kiért vagyunk a földön?

Gyurcsány szerint Orbán keresztény, a demokratikus ellenzék szabad Magyarországot szeretne.

Ki az úr? Kiért vagyunk a földön? Istenért, vagy az Isten képét magán hordozó, megismételhetetlen emberért? Isten vagy ember? Kinek az országát akarjuk megteremteni?

− tette fel A Kérdést, majd megjegyezte: Magyarország vagy keresztény, vagy szabad: „Mert a szabad országban szabad kereszténynek lenni, de a keresztény országban nem lehet szabadnak lenni.” Gyurcsány szerint nem csak az a magyar, aki osztja Orbán vallásos meggyőződését, hanem az is, aki annak vallja magát, még akkor is, ha kételkedő, hitehagyott, vagy istentagadó.

„Magyarországon sokszor és sokan loptak. A lopásban minden politikai oldalról kivették a részüket. De eddig a lopás bűnnek számított, most pedig törvényhozási norma. Mára a törvényhozást lopták el” - mondta Gyurcsány. Mint elmondta, míg a szocialisták alatt csökkent a leggazdagabbak és a legszegényebbek közti különbségek, addig Orbán utoljára Horthy idején tapasztalt szegénységet idézett elő az országban.

Gyurcsány arra kérte a kormány tagjait, szálljanak ki az autókból és nézzék meg, ahogy határmenti falvakban egymást ölik az emberek 30-40 ezer forintért, és azt, ahogy magatehetetlenül fetrengenek a kiszolgáltatottságban.

Majd elmondta beszédének legszebb mondatait, a közösségi élet pusztulásáról beszélve:

Öt óra után halotti csend uralja a falvakat. Legfeljebb az ember az ilyen-olyan megszerzett vizes fának fojtogató füstjét érzi, így tél előtt.

Éhes szájak milliói

Gyurcsány látomásos beszéde akkor kezdett igazán kiteljesedni, amikor arról beszélt, hogy a beruházások ilyen alacsony szintje mellett a jövőben két dolog szorításában fog vergődni az ország: a kielégítetlen szociális igények az egyik oldalon, lehetetlen gazdasági növekedés a másikon. „Orbán olyan országot hagy itt, amiben 2016-ban sem lesz növekedés, közben egyes társadalmi csoportok ott fognak állni, hogy segítsenek, mert éhen veszünk. Ott lesznek az éhes szájak százezrei és milliói.”

Gyurcsány szerint pénzt ígérni hazug dolog. „Muszáj azt mondani a választóknak, sajnos még jópár évig cudar idők jönnek. Mondhatjátok, hogy így akartok nyerni? Azt kell mondjuk: igen, így akarunk nyerni. Nem azt mondjuk, amit hallani szeretnének, hanem ami van.”

Gyurcsány Ferenc jól alszik

„Fontos egy pártnak, hogy sokan támogassák. De van, ami ennél mindenképpen fontosabb. Az, hogy évek óta úgy tudunk ebben a pártban politikusok lenni, hogy végtelen békében tudok élni a saját meggyőződésem és politikai cselekvésem által létrehozott világban” − mondta. Gyurcsány elmondta: örül, amikor azt mondják, hogy megosztó, mert megosztott országban annak kell lenni. Aki nem az, csak szerepet vesz fel, besimul, hazudik. „Én meg nem hazudok. Ilyen egyszerű”.

Gyurcsány a beszéde végén az MSZP-nek és az Együtt-PM szövetségnek is üzent: „Nekünk nem csak az áll érdekünkben, hogy erős legyen a DK, hanem az is, hogy erős legyen az MSZP-Együtt-PM szövetség. Mi hárman más karakterű pártvezetők vagyunk. És ha már így alakult, hogy úgy tűnik egyelőre, hogy külön listákon fogunk indulni, fordítsuk ezt a javunkra. Lássuk inkább lehetőségként és nem fenyegetésként. De a legjobb mégiscsak az lenne, ha közösen tudnánk megküzdeni Magyarországért.”