Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

A Fidesz nyerte a bajai időközi választást

2013.10.13. 07:00

Ma szavaznak újra abban a 32-es bajai szavazókörben, ahol korábban a Fidesz jelöltje nyert, de utóbb kiderült, voltak, akik csaltak. Kövesse az eseményeket percről percre az Indexen!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Köszöntjük a kedves olvasókat, külön a bajaiakat! Ezúttal Bajáról jelentkezünk, pontosabban a bajai 32-es szavazókörből!

    Ebben a szavazókörben kell megismételni ma a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választást, amit akkor Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje nyert, az ellenzék (E14-MSZP-DK) jelöltjével, Teket Melindával szemben.

    De Kovács és vele együtt a kormánypárt nem sokáig örülhetett a győzelemnek, mert a Kecskeméti Törvényszék kimondta, hogy kampánycsend-sértés történt és a szavazást ebben a szavazókörben meg kell ismételni. A kampánycsend-sértés valójában csalást jelent, még ha a bíróság ezt nem is mondta ki, mivel kiderült (és ezt a bíróság is megalapozottnak találta), hogy a szavazókörben valakik szervezetten utaztattak szavazókat, így befolyásolva a választói akaratot.

    A tét kicsi és óriási is egyben, ami első olvasatra nonszensznek tűnik, de megmagyarázzuk:

    • A tét kicsi, mert bárki is nyeri a választást, akkor is többségben marad a Fidesz a bajai közgyűlésben.
    • A tét óriási, mert ha a Fidesz most alulmarad, akkor az ellenzék joggal vetheti a kormánypárt szemére, hogy csak a szavazók utaztatásával, azaz csalással sikerült nyernie.
  • A bajai körzetben, melynek képviselői helyéért most a harc folyik, 2010-ben utcahosszal, 59 százalékos támogatottsággal nyert a fideszes jelölt. Itt korábban is a jobboldal emberei szereztek mandátumot, a baloldal csak egyszer, 2002-ban tudott fordítani, de akkor a baloldali indulók egyébként is megszerezték a városban mind a 14 körzetet. 2006-ban ismét fordult a helyzet, azóta a jobboldal dominál Baján. A mostani választás azért is érdekes, mert ha az eredeti forduló eredményéhez nem számítjuk hozzá a 32-es körzetét, ahol most a megismételt szavazás folyik, akkor hét szavazattal valójában Teket Melinda nyert. Talán ebből is látszik, hogy h ihetetlen izgalmak várhatóak, kövesse hát percről percre tudósításunkat! Meg persze azért is, mert baromi korán kellett ma kelnünk, hogy ideérjünk a szavazókör elé.

  • A Kecskeméti Törvényszék többek között az alábbi videófelvétel miatt törölte az időközi önkormányzati választás eredményét, és rendelte el a 32. szavazókörben a választás megismétlését. A végzés szerint a bíróság a videófelvétel alapján megalapozottnak találta a kifogást, hogy az érintett helyen a választói akaratot befolyásolva szervezetten, autóval szállították az embereket szavazni, ami kampánycsendsértésnek minősül. De történtek más furcsaságok is. Az egyik fellebbező, egy szavazóköri delegált annak is tanúja volt, hogy egy férfi kivette egy nő kezéből a szavazólapot, és helyette szavazott, valamint legalább öten lakcímkártya nélkül is szavazhattak, miközben a bizottság egy másik tagja nyugodtan telefonálgatott és sms-ezett. A gyanú szerint többek között azt is megírhatta így sms-ben, hogy kik nem mentek még el szavazni és kiket kell oda szállítani.

  • A bajai választási kampány valószínűleg kamerakampányként vonul majd be az időközi önkormányzati választások történetébe. Itt tényleg mindenki filmezett mindenkit. Először is nem derült volna ki, hogy kampánycsendet sértettek (az ellenzék szerint a fideszes aktivisták), ha az ellenzék nem filmez le titokban egy beszélgetést. Másrészt a megismételt választás sem kapott volna akkora sajtóvisszhangot, ha - feltehetőleg fideszes - aktivisták egy héten át nem kameráztak volna le minden élő embert, aki a szavazókörben megfordult, köztük az Index munkatársait is.

  • már eddig is ezen a választáson (állítólag szavazatokért cserébe fákat osztogattak-ígértek a helyieknek), de ha ez még nem lenne elég, a szavazóhelyiséget is egy olyan telepen alakították ki, ahol tüzifákat értékesítenek.

  • A korai időpont és a zord időjárás, a horrorfilmbe illő köd ellenére a bajai 32-es körzet lakói már hajnalok hajnalán igen lelkesen szavaznak. Fél nyolc előtt pár perccel gördült be a szavazóhelyiség elé például egy fehér autó, melyből három öntudatos fiatal állampolgár szállt ki, hogy a demokrácia ünnepén megtegyék kötelességüket. A sofőr kint maradt a kocsiban, ott várta őket, amíg végeznek. Gondoljunk bele, milyen jó lehet, ha az embernek egy ilyen barátja van! Bár ő nyilvánvalóan nem itt szavaz, de társai kedvéért mégis felhúzza legjobb sportmelegítőjét vasárnap kora reggel, és a pocsék látási viszonyokkal dacolva volán mögé ül, hogy tegyen nekik egy önzetlen szívességet. Több ilyen, a demokrácia iránt elkötelezett fiatal kellene az országba!

  • Egy autó bérbeadás feliratú kisbusz gördül be a szavazóhelyiség elé, mely egy fél órája még itt állt, elment, és most jött vissza. "Nem fordulunk"? – szól ki a kisbusz sofőrje az út tuloldalán szobrozó férfinak, aki szintén az érkezésünk óta itt volt és a szavazóhelyiség előtti forgalmat figyeli elégedett tekintettel. Beszáll ő is a kisbuszba és elmennek. Emberek, nincs jobb dolgotok, mint ilyen korán össze-vissza kocsikázni? :(

  • A bajai 32-es szavazókör szavazóhelyisége előtt jelenleg két "megfigyelőautó" parkol. Ezek azok, melyek a kampány során folyamatosan járták a körzetet, miközben utasaik hobbifelvételeket készítettek maguknak boldog-boldogtalanról. Az egyik fehér megfigyelőautó mellé beáll egy barna, melynek sofőrje átad valamit, majd a barna autó pár perc múlva továbáll.

    • A 32-es szavazókört csak "telepnek" nevezik a helyiek, itt dűlők és nem utcák vannak.
    • Az itt élők nagy része segélyen élő munkanélküli.
    • A választáson induló jelölteknek csak azután lettek fontosak az itt élő emberek, miután a bíróság kimondta, hogy itt meg kell ismételni a szavazást: Kovács Csaba (Fidesz) és az ellenzéki Teket Melinda is csak azután jött ki először ide a telepre és kezdett el kampányolni.
    • A telepen nincs aszfaltozott út, több helyen pedig közvilágítás sem.
    • Az itt élők között többen analfabéták.
  • Most egy sárga kisautóba zsúfolódott négy szavazó. Mindenki tanulhatna a bajaiaktól: ha csak egyedül ülnénk kocsiba, inkább válasszuk a tömegközlekedést, ne szennyezzük feleslegesen benzingőzzel bolygónk levegőjét!

  • Reggeli szavazók a bajai 32-es szavazókörben
  • Hát mi! A fehér megfigyelőautót leváltotta a barna.

  • Az elmúlt fél órában már a második rendőrautó ment el a szavazóhelyiség előtt.

  • A kampánycsend miatt sajnos nem tudjuk leírni megérzésünket, hogy melyik párt eredményét fogja jelentősen megdobni az a hat biciklis szavazó, akik most érkeztek.

  • Most éppen három olyan autót számoltunk össze a szavazóhelyiség környékén, amely figyelőautó lehet, de nem tudjuk kitalálni, hogy vajon mindegyik ugyanahhoz a brancshoz tartozik-e vagy sem. Könnyen lehet, hogy a figyelőket is figyeli valaki - rajtunk kívül.

  • ha esetleg ezt most olvasod valamelyik autóból és netán két megfigyelés között bemész a városba, légyszi hozzál nekünk valami kaját, mert hajnali 5-kor indultunk Pestről és nem ettünk még semmit. Kösz a megértést! (Pizza is jó.)

  • Ön szerint melyik párt jelöltje nyeri a mai szavazást?

    • 957
      Egyik párt
    • 826
      Másik párt
    • 481
      Negyedik párt
    • 292
      Harmadik párt
  • hogy "VV Anikó Baján lakik, vagy csak Baján született, de Pesten lakik?". A gyakorikérdéseken találtuk. De hogy ne maradjon senki válasz nélkül: "Baján lakik, de nem ott nőtt fel. Azért nem ismerik a helyiek".

  • Alig hogy András üzent a megfigyelőknek, hogy hozzanak valamit enni, mert éhenhalunk, visszatért a fehér megfigyelőkocsi, hogy a barna autóban ülő egyik férfit elvigye valahová. Imádkozunk, hogy a város legjobb pizzériája legyen az úticéljuk!

  • Az egyik jelölt plakátja (az arcával és a nevével) éppen ott van, ahová az autók leparkolnak. Ez egyébként egy olyan hordozható plakát, amivel korábban a 32-es szavazókör is tele volt és esténként mindig beszedték, hogy aztán reggel újra kitegyék.

  • És azzal is távozott. Nézze meg a videónkon!

    A járókeretes biciklista
  • csak nem a szavazó-, hanem a vécéfülkéből.

    photo
  • Mexikóban is van egy Baja nevű település, csak máshogy ejtik a nevét. Szerintem fergeteges poén lett volna odautazni tudósítani, de a szerkesztőség azzal érvelt, Bács-Kiskunba olcsóbb lejönni.

  • ha látná a hajnali 32-es körzetet.

    IMG 20131013 083006
  • Több mint másfél km hosszú az út a telep és a szavazóhelyiségnek helyt adó épület között a Google-térkép szerint.

  • Egy fehér Golf mellett áll három megfigyelő, egyikük ásítva tornázik. Társa a nyitott kocsiajtóra hajtja a fejét. Egy zöld színű Opel pedig nemrég elhajtott, pedig abból is sokáig figyelgettek.

  • Most csak csordogálnak az emberek, valószínűleg majd ebéd előtt és után várható nagyobb forgalom. Amúgy a helyi kisebbségi önkormányzat egyik vezetője nagy bulit tartott a tanyakörzetben élő romáknak, ami köztudomásúlag negatív hatással van a reggeli kelésre. Korábban a helyiektől úgy értesültünk, nagyon várták már a bulit, mert állítólag telefonosztást is beígértek nekik.

  • Megjött egy zöld autó és egy kék autó mellé állt. A két kocsiban ülők valamit beszéltek egymással, aztán a zöld autó elviharzott.

  • 06
    Baja, 32-es számű szavazókörFotó: Huszti István
  • Egy Orangeways busz rakta ki az elakadásjelzőt a szavazókör mellett, két rendőr és polgárőrök mászákálnak körülötte. „Baja van a busznak″ – büntet szóviccel az egyik kolléga.