A tanárok felébrednek bénultságukból
További Belföld cikkek
A központosítás a legfontosabb változás a közoktatásban, ez az alapvető keret, ami mindent befolyásol – adta meg az alaphangot a folyóirat tematikus számát szerkesztő Kozma Tamás. Nyitó előadásának ugyan sokat ígérő címet adott („Ha jó a király... A központosítás haszna és ára”), de arra sem ő, sem a műhelyvita többi résztvevője nem tért ki, hogy akkor milyen is a király szerintük. Sőt, még megnevezni sem nagyon akarták: a szűk, szakmai körben az óvatoskodás elég feltűnő volt. Egymást érték „a nem akarok politizálni”, „ez nem politikai kritika” jellegű megjegyzések, igaz, a visszafogottság elvileg azzal is magyarázható, hogy a szerzők csak később véglegesítik tanulmányaikat.
Központosítás, a magyar hagyomány
A központosítás egyáltalán nem idegen a magyar iskolarendszertől, mutatott rá a mostani államosítás és kevesebb mozgásteret engedő szabályozás történelmi beágyazottságára Kozma. A magyar közoktatás alapvetően a kontinentális rendszer hagyományára épít, ami központosítottabb, a klasszikus műveltség és a nemzeti szocializáció áll a középpontjában, ideája az úri középosztály műveltségeszménye.
Kozma összegzése szerint ezt a logikát törte meg az 1990-es decentralizáció a szabad iskolaválasztással, helyi tantervekkel és többféle fenntartóval. Bár ez neki és sok más oktatási szakértőnek pozitív fejlemény volt, a változás nem volt a magyar oktatásügy ínyére, állapította meg. A forráshiány miatt az önkormányzatok menekültek az iskolafenntartástól, miközben a finanszírozás a szabad iskolaválasztás miatt tervezhetetlenné vált, emiatt indult el a központosítás. Kozma szerint már 2010 előtt is ez történt volna, csak akkor nem tudták véghezvinni a nagy rendszer-átalakítást.
Azt, hogy a korábban eszköztelen szaktárca befolyása megnőtt, Kozma a központosítás hasznai közé sorolja. Az ezért fizetett ár a bürokrácia megnövekedése és a civil mozgalmak, helyi kezdeményezések elsorvadása – vont szikár mérleget.
Bénult iskolák, mellékes tantervek
A Hoffmann Rózsa-féle oktatáspolitika az iskolák kezdeményezőkészségét Chrappán Magdolna szerint is elsorvasztja, bár reménye szerint ez talán csak ideiglenes, néhány év után a pedagógusok felébredhetnek bénultságukból. Ez azonban éppen az ő előadása alapján tűnik valószínűtlennek, hiszen az iskolák már a kilencvenes években megkapott szabadságukkal sem akartak élni. A helyi tanterv megalkotása inkább csak teher volt az igazgatóknak, amit sok helyen úgy oldottak meg, hogy egyszerűen a régi, '78-as tantervek klónjait adták be.
Az új, 2012-es kerettanterv Chrappán szerint összességében nem jelent nagy visszalépést. A klasszikus műveltség és a gyakorlatias elvárás sajátosan keveredik benne. Bár a nevelési célokban erősebben jelenik meg a nemzeti öntudat, összességében a változás nem túl radikális. Az új tantervnek azonban Chrappán szerint nincs is túl nagy jelentősége a gyakorlatban.
A pedagógusok többsége ugyanis soha nem tudta megmondani, milyen kerettantervből tanít, helyette a tankönyvet használta vonalvezetőnek. Valójában mindig is a tankönyv határozta meg, hogy mi történik az órákon. Itt vannak és itt lehetnek még a jövőben is a legkomolyabb változások, bár a szerzők egyelőre nagyjából ugyanazok, mint akik korábban írták a tankönyveket.
Államosítás és iskolaelhagyás
Péterfi Gábor a közoktatási rendszer átformálásának pénzügyi és szervezeti oldaláról beszélt. A rendszer önkormányzati szempontból leegyszerűsödött, nagyjából az intézmények fele került be a tankerületi igazgatási rendszerbe, egy tankerületre átlagosan 10-20 iskola jut. Eközben az egyházi átvétel újabb hullámával az intézmények 12 százaléka lett egyházi fenntartású.
Péterfi mellékesen konstatálta, hogy a szakfelügyelői rendszer még nem alakult ki, az egységes bértábla nem alkalmas a teljesítmény kifejezésére. Még nem látni, hogy a bérkiegyenlítés a gyakorlatban azt fogja-e jelenteni, hogy lefelé egységesülnek a tanári fizetések.
Mit tud kezdeni az iskolarendszer a legproblematikusabb, hátrányos helyzetű, motiválatlan tanulókkal? Martonfi György korai iskolaelhagyásról szóló előadása szerint egyre kevesebbet. A 18 év feletti fiatalok 12 százalékának legfeljebb 8 osztálya van. Miközben az EU-ban máshol javulnak a mutatók, a magyar adatok trendszerűen romlottak az elmúlt két évben. És ebben még nincs benne a tankötelezettség 16 éves korra való lecsökkentésének a hatása, a szakiskolai képzés átalakítása és a képzési területek közötti átjárhatóság megnehezítése, ami Martonfi szerint mind erősíteni fogja az iskolaelhagyást.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
