Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Sólyom László nem akar MTA-elnök lenni

2013.10.16. 15:38
A volt köztársasági elnököt is jelölni akarták az MTA élére, Sólyom László azonban visszautasította a felkérést. Jövő májusban lejár Pálinkás József mandátuma, így új elnököt kell választani az akadémia élére. Az MTA tagjai október végéig nevezhetik meg jelöltjeiket.

Sólyom László korábbi köztársági elnök neve is felmerült a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) lehetséges elnökjelöltjei között – értesült az Index.

A MTA jelenlegi elnökének, Pálinkás Józsefnek a megbízatása 2014 tavaszán jár le. Pálinkás a tisztséget 2008 óta tölti be, az MTA alapszabálya szerint egy ember kétszer választható meg az intézmény élére, így tavasszal új elnöke lesz az akadémiának. Az MTA a magyar tudományos élet csúcsszerve, az intézmény elnöke a magyar tudományos közélet legjelentősebb alakja.

Októberig jelölnek

A jelölési folyamat már elindult, megalakult a jelölőbizottság, amelyet Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke vezet. A jelölőbizottság kipostázta az űrlapokat, amellyel a közel 600 fős közgyűlés tagjai javaslatokat tehetnek a különböző tisztségviselőkre, köztük az elnök személyére. Javaslataikat október végéig tehetik meg, az ezeket tartalmazó leveleket november elején bontják fel. Ez azonban csak egyfajta közvélemény-kutatás, semmire sem kötelezi a jelölőbizottságot.

Vizi E. Szilveszter az Indexnek arról beszélt, hogy megnézik, hogy az előzetes felmérés során kik kapták a legtöbb szavazatot, illetve közülük ki vállalná el az elnöki posztot. Ez alapján a jelölőbizottság dönti el, hogy végül ki, vagy kik lesznek azok a jelöltek, akik közül az MTA közgyűlése májusban titkos szavazással megválasztja az új elnököt. Vizi E. szerint a szavazás jelentőségét növeli, hogy a huszadik elnököt választják meg, ez pedig mindenképpen minőségi elvárást jelent a jelöltekkel szemben. Emlékeztetett arra is, hogy a posztot korábban olyan személyek töltötték be, mint Eötvös József, illetve Kodály Zoltán.

Sólyom nem vállalta

solyom

Úgy tudjuk, hogy az elmúlt napokban az MTA filozófiai és történettudományi osztályán felmerült, hogy Sólyom Lászlót jelölnék az MTA új elnökének. Nyíri Kristóf, akadémikus – aki tagja az említett osztálynak – az Indexnek ezt megerősítette. A jelölést rajta kívül Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, illetve Pléh Csaba  pszichológus is támogatta.

Nyíri Sólyom jelölését azzal magyarázta, hogy Pálinkás a fizikatudományi, Vizi E. Szilveszter pedig orvostudományi területről érkezett, így a szokásjog azt diktálná, hogy most társadalomtudományi területet képviselő elnöke legyen az MTA-nak. Az akadémikus szerint az „ország zavaros gondolati viszonyai” is társadalomtudós elnök jelölése mellett szólnak. 

A volt államfő kedden telefonon azt jelezte Szegedy-Maszáknak, hogy nem vállalja a felkérést – mondta Nyíri. Sólyom titkársága az Indexnek azt írta, hogy a közelmúltban több úton és több személytől érkezett felkérés a jelöltség miatt. Sólyom László rövid gondolkodás után a megkeresésekre azt válaszolta, hogy nem kíván indulni az MTA elnöki tisztségéért – írta a volt államfő titkársága. Hozzátették: Sólyom a döntését nem indokolta meg, csak megköszönte a felkérést.

Játszanak az alkotmánnyal

Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság (AB) első elnökét 2005-ben az akkor ellenzékben lévő Fidesz támogatásával választották meg köztársasági elnöknek. Kormányra kerülve a Fidesz 2010-ben Sólyom Lászlóval szemben Schmitt Pál köztársasági elnökké választását támogatta. Schmitt plágiumbotránya miatt 2012 tavaszán lemondott, utóda Áder János lett

Sólyom az elmúlt években többször is nyíltan bírálta a kormányt, többek között azt állította: az alkotmányt a kormánypártok eszközként használják a napi politikai céljaik eléréséhez. Több fideszes politikus pedig azzal vádolta a volt államfőt: nyomást gyakorol az AB annak érdekében, hogy politikai károkat okozzon a kormánynak. Tavasszal több LMP-s politikus arról beszélt, hogy szorosabb együttműködést akarnak kialakítani a volt államfővel, aki ezt követően az ellenzéki párt több rendezvényén is megjelent.