Új eljárás indul a szekszárdi jogsicsalás miatt

2013.10.17. 12:57 Módosítva: 2013.10.17. 12:57

A szekszárdi jogosítványügyben a fő vádlottak korábbi ítéletét hatályon kívül helyezte a Pécsi Ítélőtábla, és új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot.

A táblabíróság súlyos eljárási hibák és megalapozatlanság miatt az ötven vádlottból csak tíz esetében tudott érdemben foglalkozni a Szekszárdi Törvényszék egy évvel ezelőtt hozott döntésével.

A perben az ügyészség a Nemzeti Közlekedési Hatóság volt vizsgabiztosát, ügyintézőjét, két autósiskola vezetőjét, egy oktatót és autóvezető tanulókat vádol azzal, hogy 2005 és 2008 között pénzt kértek, fogadtak el, illetve adtak a sikeres vizsgák érdekében.

A vád szerint két autósiskola pénzért árulta a jogosítványt a tanuló vezetőknek. A tolnai és bátaszéki székhelyű autóiskola vezetője és oktatója a gyanú szerint 10 és 70 ezer forintért segítette azokat, akik már többször megbuktak a vizsgákon.

Az iskola vezetője a rendőrök szerint megvesztegette a közlekedési hatóság munkatársát Szekszárdon. Így akár több száz embert segíthettek jogosítványhoz úgy, hogy valójában nem tudtak rendesen autót vezetni.

A rendőrségnek az tűnt fel, hogy a térségben túl sok volt a sikeres vizsga, emellett az ország minden tájáról érkeztek olyanok, akik kizárólag ennél az iskolánál szerettek volna vizsgázni.