Névtelen épületként egyháziasították a Janikovszkyt

2013.10.18. 13:04
Egy kisebb református iskola kapta meg a korábban túljelentkezéssel működő, de 2011-ben váratlanul bezárt Janikovszky Éva Általános Iskola épületét. Az átadó ünnepségen akkurátusan kerülték, hogy megemlítsék a jogutód nélkül megszüntetett oktatási intézmény nevét, amely miatt tiltakozó demonstrációt is tartott a janikovszkys szülői szervezet a VII. kerületi vezetés politikai bosszúját sejtve az iskolabezárás mögött. Az önkormányzat tulajdonában lévő épület két éven át üresen állt.

Új szárnyat kapott a Fasori Református Kollégium – a Semjén Zsolt jelenlétében lezajlott VII. kerületi átadó ünnepségről ezzel a címmel számolt be a Hír Tévé és a Magyar Nemzet. A miniszterelnök-helyettes Vattamány Zsolt polgármester társaságában szerdán adta át a kis egyházi iskolának a szomszédos üres épületet.

Vattamány Zsolt a híradások szerint hosszan beszélt a református általános iskola történetének sötét időszakáról, az intézményt ugyanis az 1948-as kommunista hatalomátvétel után megszüntették, és csak 1992-ben indulhatott újra.

Az eseményen arról azonban nem esett szó, hogy az épületben nemrég a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium működött, amit viszont az önkormányzat záratott be.

A Janikovszky a körzet legfelkapottabb iskolája volt, öko- és drámapedagógiai programja is nagy népszerűségnek örvendett, így minden évben jelentős túljelentkezéssel indultak az első évfolyamok.

A 2010-es önkormányzati választáson győztes fideszes vezetés 2011-ben jogutód nélkül megszüntette. A döntést április végén tudatták a 400 fős iskola vezetésével és diákjaival, éppen azután, hogy befejeződött a következő tanévre szóló felvételi időszak.

A kerületi vezetés a csökkenő gyereklétszámmal magyarázta a döntést. A nehéz helyzetbe hozott szülők azonban inkább politikai indíttatásúnak tartották a polgármester határozatát. Közismert volt ugyanis, hogy az iskola jó kapcsolatokat ápolt az ingatlanpanamák miatt letartóztatott korábbi polgármesterrel, Hunvald Györggyel és a botrány másik főszereplőjével, Gál Györggyel. Gál egyik gyereke az iskola tanulója is volt. A Janikovszky bezárása miatt az iskola tanárai, a szülők és a tanulók az önkormányzat előtt tiltakozó demonstrációt is tartottak.

A Janikovszky ingatlana az elmúlt két évben üresen állt. Csak az épületben található tornatermet használták azok az általános iskolák, amelyben a felduzzadt létszám miatt nem volt elég a hely. Az épület fenntartója a mostani átadás ellenére is az önkormányzat marad: a teljes ingatlant a kollégium húsz évre, csökkentett bérleti díjjal kapta meg a VII. kerületi önkormányzattól.