Az MSZP-hez vitték a bajai kamuvideót

2013.10.21. 10:09
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  •  

  • A szeptember 22-i bajai időközi választáson az öt szavazókör egyikében kirívóan nagyarányú fideszes győzelem született, jóllehet a többi négy körben szoros volt a verseny, sőt háromban az ellenzéki jelölt kapta a több szavazatot. Az eltérés a szavazók szervezett szállítása miatt alakulhatott ki. A bíróság a bizonyítékként bemutatott videók alapján kampánycsendsértés miatt az eltérést mutató 32-es szavazókörben megismételtette a választást.

    A 32-es választókörben október 13-án megismételt választáson újra Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje nyert. Az első szavazáson 68 szavazat (97-29), a megismételt fordulóban pedig 69 (138-69) voks volt a javára a különbség. Kovács a teljes önkormányzati választókörben 508 szavazatot, ellenfele, Teket Melindára, az MSZP, Együtt 2014-PM és a DK jelöltje pedig 446-ot kapott. Három héttel korábban 467-406 szavazat volt az arány ugyancsak Kovács javára, azaz a különbség alig változott: szeptember 22-én 61, október 13-án pedig 62 szavazat volt az eltérés, így valójában ismét a 32-es körzet döntötte el a választást a kormánypárti jelölt javára.

    • Pénteken a hvg.hu egy videófelvételt közölt, amin egy magát a fideszes jelölt képviseletében eljárónak mondó férfi 200 ezer forintot ad másoknak, hogy embereket mozgósítsanak a bajai időközi választás második fordulójára. A szavazóknak további pénzt és tűzifát ígért.
    • Az eleve gyanús felvételről vasárnap kiderült, hogy minden bizonnyal hamis: a Blikk szerint egyik készítője, a solti K. Gusztáv. vallomást tett a rendőrségen. Elismerte, hogy a választás két fordulója között az MSZP-vel tárgyalt, hogy készítsenek egy "oktatófilmet" a választási csalásról.
    • A HírTV vasárnap kiderítette, hogy a videó szereplői nem bajaiak. Megszólaltatták a felvétel főszereplőjét, a pénzt hozó G. Róbertet, aki csak pénzért lett volna hajlandó nyilatkozni.
    • Nehezíti a tisztánlátást, hogy a videó szereplői a sajtóértesülések és a közösségi oldalak adatai alapján közvetlenül vagy közvetve több párthoz (MSZP, DK, Lungo Drom-Fidesz) is köthetők.
    • Valamennyi érintett párt tagadja, hogy köze lenne a videó elkészítéséhez.
    • Vasárnap este a hvg.hu főszerkesztője elnézést kért, amiért a felvételt fideszes szavazatvásárlási bizonyítékként tálalták.
  • Itt vagyunk Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótermében, ahol a tervek szerint 11-kor tart sajtótájékoztatót kamuvideó-témában Gál Kristóf főhadnagy (sajtószóvivő) és Szabó Vendel alezredes, bűnügyi főkapitány-helyettes. Elképzelhető, hogy kicsit késnek a rendőrök, s nem pontosan kezdődik az esemény.

  • Még nem kezdődött el a sajtótájékoztató, de már letettek a pulpitus elé egy Nokia mobiltelefont, méghozzá egy olyan nejlontasakban, amiben a bizonyítékokat tárolják. A nejlonban a telefon mellett egy SIM-kártya is van.

  • Október 18-án rendeltek el nyomozást választás rendje elleni bűncselekmény miatt. Azonosították a videóban szereplő személyeket. A felvétel a megismételt bajai választás után két nappal, október 15-én délután készült. Megrendezett jelenetet mutat be. A rendőrök lefoglalták azt a telefont, amivel a felvételt készítették. Másnap egy CD-re kiírták, majd egy közvetítőn keresztül az MSZP székházába juttatták el. Mindezt Szabó Vendel mondta el a sajtótájékoztatón.

  • hogy mi motiválhatta a felvétel készítőit. Szabó elmondta, hogy természetesen arra is rákérdeztek a kihallgatásokon, hogy miért csinálták ezt, de a nyomozás még tart, ezért azt, hogy mit mondtak a vallomásokban, nem árulja el.

  • Szabó Vendel nem árulta el, hogy a felvételen szereplők közül bármelyik büntetett előéletű-e. Azt sem tudtuk meg, hogy mi motiválta a készítőket. Azt sem tudtuk meg, hogy volt-e megbízó vagy megrendelő. Ezzel kapcsolatban a kapitány-helyettes csak annyit mondott: ezt még vizsgálják. Azt sem árulta el, hogy felmerült-e bármelyik párttal kapcsolatban az, hogy esetleg megrendelőként köze van a felvételhez.

  • Összesen hatan készítették - ennyi konkrétumot még ki tudtunk csikarni Szabó Vendelből. A választás rendjének megsértéséért akár 3 év börtönt is kaphatnak az elkövetők.

  • Szabó Vendel szerint a felvétel ugyan megrendezett, de nem manipulált. Még annyit lehet tudni, hogy egy olyan személy vitte el a CD-t az MSZP székházába, aki a készítésekor jelen volt. Ez a személy odaadta egy CD-t az ismerősének, aki egy másikkal együtt az MSZP székházában odaadta valakinek, de a rendőrség nem árulja el, kinek.

  • A következő történt tehát a rendőrség szerint:

    A megismételt választás második napján hat ember Baján elkészítette ezt a megrendezett felvételt, méghozzá egy mobillal. Másnap kiírták ezt egy CD-re, és egyikük átadta egy ismerősének, aki másodmagával elvitte az MSZP székházába, ahol két embernek adta oda.

  • fotózkodik Szabó Vendel.

  • ahol éppen a lényegi kérdések maradnak megválaszolatlanok.

    Ez minden, amit a rendőrség elmondott
  • A sajtótájékoztató után is kérdezgettük Szabó Vendelt, de nem tudott válaszolni arra, hogy várhatóan mikor zárul majd le a nyomozás. Annyit sikerült csak megtudnunk, hogy mindenkit meghallgat majd a rendőrség, aki valamilyen módon érintett az ügyben, így azokat is, akik az MSZP székházában átvették a CD-t. Arra a kérdésünkre, hogy miért ilyen szűkszavú a rendőrség, Szabó annyit mondott, hogy most csak azt akarták közölni, amit teljes bizonysággal megállapítottak eddig a nyomozás során. De a nyomozás még tart, a többi kérdésre majd annak lezárultával adnak választ.