Kiderülhet, mennyit keresnek a HÖK-ösök

2013.10.22. 12:49

A Fővárosi Törvényszék első fokon arra kötelezte az ELTE-t, hogy hozza nyilvánosságra az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) hallgatói önkormányzat (HÖK) tisztségviselőinek fizetését.

Az ügy előzménye, hogy az Átlátszó Oktatás blog egyik szerzője adatigénylést nyújtott be, ám az egyetem arra hivatkozva, hogy a HÖK nem lát el közfeladatot, visszautasította a kért adatok kiadását.

A HÖK elnöke, az elnökhelyettesek, a kari lap, a Jurátus főszerkesztője egyértelműen munkát végez, a tisztsége betöltésével összefüggésben fizetést kap, akármilyen ösztöndíjnak, juttatásnak nevezzük is azt. Márpedig ezt a fizetést közpénzből kapják, így nem titkolható ennek összege sem

– olvasható az adatigénylők jogi képviseletét ellátó TASZ közleményében. A bíróság ezzel az érveléssel összhangban úgy határozott, a HÖK közpénzből közfeladatot lát el, így a tisztségviselőinek járó juttatások közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.

A bírósági határozat szerint a HÖK-nek most 2009-ig visszamenően ki kell adnia, hogy ki és mennyit kapott a közéleti ösztöndíjból és a HÖK-ös jutalomkeretből, amely havi 771 ezer forint. Az egyetem korábban azért nem akarta nyilvánossá tenni ezeket az adatokat, mert álláspontjuk szerint a HÖK nem közfeladatot lát el, de hivatkoztak a felsőoktatási törvény adatkezelési és adattovábbítási szabályokat tartalmazó mellékletére is, amely szerintük felülírja az információszabadság törvényt az egyetemek esetében.

Az adatigénylés mellett a per tárgya volt még az ELTE ÁJK HÖK több évre visszamenő zárszámadása is, amit a HÖK egész egyszerűen azért nem adott ki, mert az alapszabályával ellentétben ilyet sohasem készített. Ehelyett van viszont egy pénzügyi beszámolója a szervezetnek, amelyet a per során nyilvánossá tett az egyetem.

Az (ELTE) minden körülmények között a jogszabályoknak megfelelően jár el, legyen szó a közérdekű adatok nyilvánosságáról vagy a személyes adatok védelméről 

- ezt reagálta az egyetem a fejleményekre.