Teljes a káosz tankönyvfronton

2013.10.22. 10:14
Október vége közeledik, a tanítás nyolcadik hete kezdődött el, de még most sem érkezett meg minden tankönyv az iskolákba. Van, ahol egy érettségi tárgy könyveit nem kapták még meg a végzős osztályok, máshol fénymásolják a hiányzó tankönyveket. A központosított tankönyvterjesztés akadozásai váratlan töbletterhet jelentettek az iskoláknak, és miközben a kormány sikerként könyveli el a tankönyvterjesztés államosítását, forrásaink szerint a tanárok és tankönyvfelelelősök alig győzték a tűzoltást, hogy az oktatás zavartalanul elkezdődhessen. Sokan az állami terjesztőt megkerülve fű alatt egyenesen a kiadóktól rendeltek, hogy végre elkezdhessenek tanítani – az ő hiányuk ezért meg sem jelenik a gyanúsan alacsony hivatalos kimutatásban.

Hétfőn a parlamentben újra szóba került a tankönyvterjesztés: Hiller István arról beszélt, hogy a kormány központosítása miatt óriási a zűrzavar az iskolai tankönyvellásban, és idézte a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének nyilatkozatát, aki szerint ilyen káoszra még nem volt példa. Hoffmann Rózsa elmondta: éppen hogy átláthatóvá tette a tankönyvellását folyamatát, hogy egyetlen központi vállalatra bízták a tankönyvrendelést – az átlátható szóra szórványos kuncogás hallatszott az ülésteremben.

Hivatalosan 6 ezrelék

 „Országosan a tankönyvekkel kapcsolatos összes probléma a statisztikai hibahatáron belül mozog” – mondta korábban Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, aki szerint a tankönyvcsomagok 6 ezrelékénél jeleztek az iskolák reklamációt. Doncsev szerint a reklamációk „döntő többségében az iskolai megrendelések pontatlanságából, módosításából adódtak”. Doncsev elmondta: „az iskolák szeptember 5-éig leadott pótrendeléseinek kiszállítását teljesítették, amelynek a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. által vállalt határideje október 15. volt”, és „a szállító korrekt módon, az előre megbeszélt határidőre teljesítette a rendelést”.

„A hír ellenére a mi iskolánkba nem érkezett meg sem a pótrendelés, sem az augusztusi szállításból hiányzó tankönyvek október 15-ig″ – olvashatjuk például itt, de sok megkérdezett iskolánál hasonló a helyzet. Az ügyben megkérdeztünk szülőket, igazgatókat és tanárokat is, akik egyetértettek abban, hogy a központosított tankönyvellátási rendszer a minisztérium álláspontjával szemben katasztrofálisan debütált. A közoktatásban kialakult helyzetre jellemző, hogy a szülők, a pedagógusok és az intézményvezetők is kizárólag név nélkül nyilatkoztak: „Kérem, hogy nevemet, mail címemet is kezelje bizalmasan. Nem szeretném, ha a gyermekem vagy magam bajba kerülnénk a levelem miatt” – kérte például egy aggódó szülő.

3/12

„Gyermekem iskolájában az ő évfolyamuknak eddig mindössze három könyve érkezett meg a tizenkettőből hiába rendelték meg időben” – panaszolta egy szülő, akivel ráadásul egy felesleges könyvet is ki akartak fizettetni még nyáron, ami tévedésből került a listára. „Már miért fizetném ki a felesleges könyvet, és mi a garancia arra, hogy ők majd visszaveszik a felesleges könyvet, és vajon hány hónap múltán fogom viszontlátni a pénzemet, ha egyáltalán? Ugyan milyen kőkorszaki nyilvántartással rendelkezik a Kello, hogy az ő adatbázisukban nem szerepel az iskola módosított rendelése hetek múltán sem, és hogy nem tudnak ott helyben kijavítani egy hibás csekket? Az iskola naponta nyaggatja a Kellót, hogy küldjék már a könyveket. Azt ígérték, okt. 15-re megérkeznek a könyvek. A helyzet még mindig változatlan” – írta az Indexnek október 19-én.

Már a szülőktől kérjük a papírt

Több tanár arról számolt be, hogy a rendszert megpróbálják megkerülni: van, aki kínjában kénytelen fénymásolni a könyveket, máshol a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) helyett titokban máshonnan rendelnek. „Pénteken beszéltem telefonon egy netes tankönyváruház munkatársával (igen, én is tőlük rendeltem meg a hiányzó tankönyveket!), aki elmondta, hogy nem győzik a rendeléseket. Tanárok rendelnek iskoláknak, a saját nevük alatt és mindig kérik a céget, hogy még véletlenül se szerepeljen sehol, hogy iskolának lesz a rendelés, mert félnek. Még annyit: két helyről rendeltem (a nyelvkönyveket másik cégtől), az egyik csomag másnap ott volt, a másik két nap múlva. Fizetés: csekken, határidő: november közepe, árak: van, ami olcsóbb, mint a Kello-nál, van, ami drágább” – írta egy tanár egy fórumon.

„A mi budapesti iskolánkban a gyerekek 80 százalékának rossz volt a csomagja, a saját osztályomban mindenkinek és voltak más hasonló helyzetű osztályok is. Ami a saját tárgyaimat illeti, néhány gyereknek a mai napig sincs atlasza vagy munkafüzete. A könyvtáros nem tud semmit a várható beérkezési időpontokról. Már volt úgy, hogy a saját, amúgy is korlátozott fénymásolási keretemre másoltam a gyereknek munkafüzet lapot, hogy tudjunk együtt dolgozni. A fenntartóváltás miatt már a szülőktől kérjük a papírt, eddig ilyen nem volt″ – nyilatkozta egy tanár az Indexnek október 20-án, aki azt is szóvá tette, hogy több osztályban probléma az is, hogy nem készültek el az új tanterv szerinti könyvek, amikből haladhatnának.

Kezdtünk idegeskedni

Egy felháborodott nagycsaládos szülő arról számolt be, hogy nem elég, hogy másfél hónap késéssel kapták meg a tankönyveket, a Kello végül körlevelében a megrendelőket és a körülményeket okolta azért az egyébként általános csúszásért, amit forrásaink szerint valójában a Kello számítógépes rendszerének összeomlása okozott: „Gyermekeink jogosultak az ingyen tankönyv ellátásra, de a középiskolás gyermekünknél fizetős tankönyveket kértünk. Az iskola év végén visszaadta a tankönyvrendelést nekünk, mert a Kello oldalán nem lehetett az ingyentankönyvre jogosultaknak fizetős könyvet kérni. Nekünk kellett a Kello webshopban az iskolai tankönyveket megrendelni (ez augusztus 2-én történt, mivel az iskolától meg kellett szerezni, hogy milyen tankönyveket kell megvásárolnunk). Augusztus végén megkaptuk a csekket, amit rögtön be is fizettünk, majd két hetet vártunk, hogy a Kello rendszere ezt észrevegye. Szeptember közepén már kezdtünk idegeskedni, többszöri próbálkozás után sikerült beszélni az ügyfélszolgálattal. Október 15 körül aztán megjött a rendelt tankönyvcsomag (egy hiánnyal, az még a mai napig nem érkezett meg). Mindezek után a Kello végül úgy kért elnézést, hogy minket okolnak a késlekedésért, mert volt képünk közvetlenül tőlük rendelni.”

Azt sem tudták, mit vállalnak

Egy budapesti gimnázium igazgatója szerint például eddig nem látott káosz borította fel a tanév első másfél hónapját, ami máig nem rendeződött teljesen. Náluk szeptember végén a könyvek több mint 15 százaléka hiányzott. A Kello az iskola megkeresésére azzal magyarázta ezt, hogy a kiadók nem szállítottak, de az igazgató a kiadókat is felhívta, akik egyöntetűen azt mondták, hogy ez nem igaz. A gimnázium megkeresésére végül a Kello kiszállította a könyvek egy részét szeptember végén: előzetes egyeztetés nélkül érkezett egy teherautó, munkaidő után. A lepakolást végül sikerült megszervezni, erre kiderült, hogy kétszer annyi könyvet küldtek, mint ahány hiányzott, valószínűleg tévedésből kétszer is felpakolták a rakományt. A fejetlenséget jelzi, hogy több iskola jelezte: a pótcsomagokat is sokszor rossz iskolákba vagy téves példányszámban szállítják ki.

Egy másik gimnáziumban még mindig hiányoznak érettségiző osztály magyarkönyvei. „Teljesen nyilvánvalóan nem képesek megbirkózni a feladattal, előre lehetett volna tudni azonnal, hogy ekkora feladatot képtelenek ellátni. Egy cég ezzel nem tud mit kezdeni, szerintem azt sem tudták, hogy mit vállalnak” – kommentálta a történteket egy igazgató.

Körmöljenek a könyvtárosok

 Az új rendszer egyik vívmánya, hogy a gyerekek névre szólóan kapták meg tankönyvcsomagjaikat – mint kiderült, ez csak nehezítette az iskolák helyzetét. „Névre szólóan kapták meg a csomagokat, a mellékelt szállítólevélen kézzel voltak átjavítva a tételek, például áthúzták, hogy a csomag tartalmazza ezt és ezt a könyvet.” – mondta egy vezető beosztású padagógus.

De hiába szóltak névre a csomagot, az iskoláknak kellett adminisztrálni a hiányzó könyveket: „Azt gondolná az ember, hogy ezek után egy ellenőrzést csinálnának, hogy lenne egy kimutatásuk, hogy mi az, ami nincsen a csomagban. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy nem volt semmilyen kimutatás, mert tőlünk kérték be, hogy milyen könyvek hiányoznak. A könyvtárosoknak külön-külön kellett darabonként mindent állományba venni, ráadásul olyan számlát küldtek, amiben nincs benne tételesen a könyv ára, pedig ők a könyvtárellátók, tehát tudták, hogy csak úgy lehet állományba venni, ha az ott van.”

„A helyzet kritikus, megadták a kegyelemdöfést. Naponta hívogatnak a szülők, hogy fizettek, de 2-3-4-5 könyv még mindig hiányzik. Ötször annyi a munka, idézek egy szülőt: „Én fizettem, tőlem elvárták a határidőt, én is cserébe elvárom a határidő betartását, de a gyerekemnek 5 könyv hiányzik a csomagjából október közepén.” Saját véleményem, hogy ez az egész rendszer megbukott″ – panaszolta az Indexnek egy elkeseredett tankönyvfelelős.

Az ügyben a Kello-t is megkerestük, megkeresésünkre egyelőre nem reagáltak.