Súlyosabb az abasári ivóvízmérgezés, mint gondolták

2013.10.31. 16:15 Módosítva: 2013.10.31. 16:27

Leghamarabb jövő hét közepén juthatnak újra vezetékes vízhez az abasáriak – mondta Horváth László, a Heves Megyei Védelmi Bizottság elnöke csütörtöki, Abasáron tartott sajtótájékoztatóján. A településen október 7-e óta nincs ivóvíz, mivel abban mérgező szerves oldószereket mutattak ki, a hatóság ezért felfüggesztette az ivóvízellátást. A mai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a probléma sokkal komolyabb, mint elsőre tűnt. Akkora, hogy még a megyei ÁNTSZ elnökének felfüggesztését is kezdeményezik.

A szennyezést olyan szerves vegyi anyagok, oldószerek okozzák (szén-tetraklorid, triklóretilén és tetraklóretilén) okozzák, melyeket manapság már nem alkalmaznak, de a kutak felett lévő pipshegyi diódagyárban még használhattak. Ez a gyár még a '80-as években állt le, azonban még semmi biztosat nem lehet tudni a szennyezés pontos eredetéről.

Hatszoros szinten a mérgező anyagok

Horváth László azt is elmondta, hogy a szolgáltató, az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) ZRt. már májusban határérték feletti szennyezőanyagot mért az ivóvízben, ezt azonban nem jelentette be. A megyei védelmi bizottság vezetője szerint ezzel jogszabályi mulasztást követtek el.

Kedélyesen isszák a mérgezett vizet Abasáron

Sőt, a helyiek által fogyasztott vízben már régóta magas volt a különböző mérgező anyagok szintje. Például már 2010-ben is mértek a településen határérték alatti, de már gyanús szintű koncentrációt. Nagyobb nyilvánosságot azonban csak most, október elején kapott az abasári víz állapota, amikor a határérték hatszorosát mérték.

Előbb is ki lehetett volna mutatni a bajt, azonban a megyei ÁNTSZ-nek hiába kellett volna 2010-től évente kétszer méréseket végeznie, azok elmaradtak. Horváth szerint az ÁNTSZ-nek észre kellett volna vennie azt is, hogy a szolgáltatók sem küldik be a mérési adataikat. A mulasztás miatt Horvát kezdeményezte, hogy a vizsgálat idejére függesszék fel a megyei kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének (a megyei ÁNTSZ utódjának) a vezetőjét.

Ideiglenes vezetéket építenek

Most úgy próbálják megoldani Abasár ivóvízellátását, hogy egy ideiglenes vezetéket építenek, ami majd Mátrafüredről hozza Pálosvörösmarton át a vizet. A kérdést kormányzati szinten kezelik: a szerdai kormányülésen tárgyaltak az ügyről, ahol az a döntés született, hogy 170 millió forintot különítenek el a szennyezés felderítésére, 90 milliót pedig az ivóvízellátás megoldására. A végleges megoldás egyébként egy Pálosvörösmartot elkerülő vezeték lesz, mely közvetlen Mátrafüredről szállítja a vizet.

A 170 milliós összköltségű vizsgálat geofizikai mérésekből, modellezéskeből, tesztfúrásokból fog állni. Azért is fel kell deríteni, hogy honnan kerül a vízbe a szennyező anyag, mert a vízszennyezés nem csupán a 2500 fős Abasárt érinti, hanem adott esetben átterjedhet a környékre is, 50 ezer lakos egészségét veszélyeztetve.