Észak-Pestet ma megszállja a rendőrség

2013.11.03. 08:05

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el vasárnap 0 órától 24 óráig a IV., a XIII. és a XV. kerületben, írja a police.hu. A rendőrségi közlemény szerint az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, átvizsgálhatják az emberek ruháját, járművét, lefoglalhatják a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat.

"A fokozott ellenőrzés célja a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogellenes cselekmények elkövetésének megelőzése,  megakadályozása, az elkövetett szabálysértések, bűncselekmények felderítése" - fogalmaznak a közleményben, amelyben azt is megígérik, hogy "a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja", a cél "kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása".

Vasárnap reggel elküldtünk egy megkeresést a rendőrségnek azzal a kérdéssel, mi az oka annak, hogy éppen a mai napra, illetve éppen ebben a három kerületben rendelt el fokozott ellenőrzést Budapest rendőrfőkapitánya. Az ORFK Kommunikációs Szolgálata válaszul közölte: a Szusza Ferenc Stationban vasárnap délután fél ötkor kezdődik az Újpest FC - DVSC TEVA OTP Bank Liga NB I. bajnoki mérkőzés.

A meccs miatt két buszt is elterelnek. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán közölte, hogy a rendőrség a meccs zavartalan lebonyolítása érdekében 15:00 és 19:30 között lezárja a Megyeri utat a Váci út és az Irányi Dániel utca között, ezért módosított útvonalon jár majd a 96-os és a 196-os busz. A változás részleteit itt találja.