Visszamenőlegesen nőtt az üldözöttek nyugdíja

2013.11.04. 06:22

Visszamenőleg is megkapták nyugdíj-kiegészítésüket a politikai rehabilitáltak – közölte Rétvári Bence.

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kabinet a közelmúltban fogadta el annak a kormányrendeletnek a módosítását, amelynek alapján a politikai rehabilitáció címén járó juttatások 16,2 százalékkal emelkedtek. Ilyen juttatás illeti meg a kitelepítetteket, az internáltakat, a munkaszolgálatosokat és az 56-os elítélteket. Hozzátette, a politikai rehabilitáció címén járó nyugdíj-kiegészítések folyósítása megtörtént, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság mind a visszamenőlegesen járó különbözetet, mind a megemelt összeget kiutalta.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az intézkedés 87 204 embert érint saját és özvegyi jogon. Számukra a szeptemberi megemelt kiegészítés összege 82,4 millió forint volt, míg a visszamenőlegesen kiutalt illetmény megközelíti a 663 millió forintot.

A kormány továbbra is fontosnak tartja az áldozatok kárpótlását - fejtette ki.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a kommunizmus sebeit begyógyítani nem lehet, de ezzel az intézkedéssel talán részben pótolni tudjuk, ami az elmúlt húsz évben elmaradt" – fogalmazott Rétvári Bence.