Készülnek a határon túli szavazók is 2014-re

Népszabadság
2013.11.09. 08:33

Arról ír a Népszabadság, hogy a Nemzeti Választási Iroda szerint több mint 50 ezer határon túli magyar jelezte már, hogy szavazni akar 2014-ben.

Szeptember végére 23 ezren, október végéig 48 ezren töltötték ki a papírt, ami a szavazáshoz szükséges. A legutolsó adatok szerint pedig már 51 és fél ezren:

  • 22 ezren Romániából
  • 13 és fél ezren Szerbiában
  • 13 ezren pedig nem tudni, honnan, mert e-mailben kértek értesítést

Azért elég valószínű, hogy utóbbiak között leginkább felvidéki és kárpátaljai magyarok lehet. Szlovákia és Ukrajna ugyanis tiltja a kettős állampolgárságot, a lakcímük megadásával ezekből az államokból eddig mindössze 173-an regisztráltak.

Így szavazhatnak a határon túli magyarok

Ha valakinek nincs magyarországi lakóhelye, de magyar állampolgár, akkor fog egy borítékot, és levélben adja fel a szavazatát. Fontos, hogy csak a pártok országos listáira voksolhat, egyéni jelöltekre nem, hiszen hogyan is tudna? A lényeg, hogy előbb a levélben szavazók névjegyzékébe kell kérnie a felvételt. Ezt a kérelmet pedig augusztus 1-je óta lehet benyújtani.

A politológusok azt mondják, a határon túliak voksai 1-2-3 mandátum sorsáról dönthetnek majd. A kormány mindenesetre plusz félmillió választópolgárra számít. Ha érdekli, mindent megtudhat itt.