Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Mindent beismert a domonyvölgyi gyilkos

2013.11.12. 11:57 Módosítva: 2013-11-12 12:05:54

A Budapest Környéki Törvényszéken beismerte a Hatvan, illetve Gödöllő közelében női autósok ellen elkövetett tavalyi támadásokat az a férfi, aki egy nőt meg is ölt. A férfi pere kedden kezdődött.

A nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolt 19 éves S. Márk vallomásában többször is sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és bocsánatot kért a Domonyvölgynél halálra késelt áldozata hozzátartozóitól.

Mint elmondta, a kábítószer hatása alatt, adósságai miatt elkövetett bűncselekmények részleteit fel tudja idézni, de a szúrásokat nem. Fejtegetése szerint azért támadt késsel a nőkre, hogy megijessze őket, s könnyebben megszerezhesse autójukat.

S. Márk először szeptember 20-án támadt meg egy nőt a Hatvan és Hort közötti körforgalomnál. A 62 éves nő lassított kocsijával, S. Márk pedig beugrott mellé az anyósülésre, és késsel könnyebben meg is sebesítette az asszonyt. A nőt kiszállásra kényszerítette, majd elhajtott az Opellal. (Bár a 62 éves nő erről az esetről bejelentést tett a gödöllői rendőrkapitányságon, az nem került a jegyzőkönyvbe. Emiatt a gödöllői kapitányság bűnügyi osztályvezetőjét azonnali hatállyal felmentették, és feljelentést tettek ellene szolgálati bűncselekmény miatt.)

S. Márk szeptember 24-án támadt újra. Délután fél kettőkor egy gödöllői kereszteződésnél ugrott be egy szintén 62 éves nő autójába. Őt arra akarta kényszeríteni, hogy hajtson Aszód felé, de a nő annyira erélyes volt, hogy a férfi kiugrott az autóból, és menekülőre fogta. 

Ugyanezen a napon, 16.50-kor egy 32 éves gödöllői nő autójába ugrott be. A nyomozás szerint az áldozat az egyetemi munkahelyét elhagyva a 3-as főútra rávezető kereszteződésénél megállt az elsőbbségadás kötelező táblánál. Itt szállt be a kocsiba S. Márk, aki arra kényszerítette, hogy kövesse az utasításait.

A nyomozók szerint a nő addig nem fejtett ki komolyabb ellenállást, amíg meg nem tudta, hogy az autója kell a rablónak. Az ezután kialakult vita elfajult, ezért kellett meghalnia. A holttestet S. Márk kitette a kocsiból a szántóföldre. Nagy sebességgel továbbhajtott Emőd felé a 3-as úton. A város határában elvesztette a kontrollt a kocsi felett, és kicsúszott az árokba, ahonnan már nem tudott kijönni. A kocsit elhagyva tovább menekült. Este hét óra után az emődi árokban találták meg a rendőrök a belül véres autót.