Életfogytiglant kapott az öcsödi gyilkos

2013.11.13. 16:27

Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést kapott az férfi, aki 2010-ben társával meggyilkolt két férfit, majd holttestüket kemencében elégette a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Öcsödön.

Az első- és másodrendű vádlottat emberölésben, szemérem elleni erőszakban és más bűncselekményekben találták bűnösnek. A másodrendű vádlott 20 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott.

A két homoszexuális férfi -akik együtt éltek - 2010 májusában és októberében felcsalt egy-egy férfit a fiatalkorú másodrendű vádlott otthonába. Mindkettőjüket megölték, egyiküket megerőszakolták, majd a kemencében elégették a holttestüket.

Öcsödi riportunkat itt olvashatja el.

2010 májusában egy férfit először elkábítottak, fejére zacskót húztak és megfojtották, majd a elégették a testét, és maradványait a folyóba dobták. Októberben a másodrendű vádlott meghívott magukhoz egy 17 éves fiút, akit a lakásba érve megkötöztek, majd három-négy napon át az elsőrendű vádlott többször megerőszakolta. Ezután egy késsel megölte, majd feldarabolták, és úgy égették el.

2010 decemberében a másodrendű vádlott egy fiatalkorú lányt is elcsalt magához. Őt is kikötözték, mint előző áldozatukat, és mind a két vádlott több napon át megerőszakolta. A másodrendű vádlott árammal is kínozta a sértettet. A lánynak sikerült megszöknie.

A bíróság szerint a vádlottak a társadalomra annyira veszélyesek, olyan elvetemültség és gátlástalanság jellemzi őket, amely indokolja a jelenlegi magyar büntetőjog legsúlyosabb büntetésének alkalmazását.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport