Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Nézze meg, ki lett Bajnai új szövetségese!

2013.11.19. 12:36

Az Együtt-PM Szövetség tovább bővült, az Ungár Klára-féle SZEMA-val kötöttek támogatási megállapodást.

Ez arról szól, hogy a SZEMA nem állít országos listát  és nem indít egyéni jelölteket sem 2014-ben Bajnaiékkal szemben, cserébe pedig az Együtt-PM vállalja, hogy a SZEMA által képviselt szakpolitikai javaslatokat – különös tekintettel a romák társadalmi integrációjára, a női esélyegyenlőség és a fenntartható nyugdíjrendszer témáira – figyelembe veszi, illetve beépíti programjába.

A támogatási megállapodást Ungár Klára, a SZEMA elnöke és Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője írta alá. Bajnai szerint a két szervezet közti megállapodás nem az MSZP-vel kötött együttműködési megállapodás újranyitása, hanem „programalapú támogatási megállapodás″: ők vállalják, hogy felkarolják a SZEMA szakmai javaslatait, Ungárék pedig az Együtt-PM támogatására kérik szimpatizánsaikat.

Ungár Klára a megállapodás megkötése után arról beszélt, hogy

a Fidesz-KDNP azt a családfenntartót játssza el a magyar társadalommal, aki mindent jobban tud a feleségénél, gyermekeinél, hiszen ő „keresi” a pénzt, neki a legerősebb a karja, ő tudja a legnagyobb pofont adni. Amit, ha „kell”, meg is tesz, kimondottan a bántalmazott „érdekében”. A kialakult gazdasági és társadalmi válságban elsőrendű kötelességünk a 2014-es választásokon Orbánékat legyőzni. Ehhez a SZEMA-Liberális Párt is hozzá kíván járulni. Kellő alázattal és szerénységgel, mert a helyzet most ezt kívánja.

A két szervezet a jövő őszi önkormányzati választáson is együttműködhet.