Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

100 forintért problémamegoldás cigány-magyar vitás ügyekben

2013.11.22. 11:24
Hívásra kiszáll, és rendezi az ország bármely településén a helyi romák és magyarok között kialakult konfliktusokat Kállai Csaba. Az „európai uniós fővajda” levelet intézett az önkormányzatokhoz, bátran forduljanak hozzá, ha közigazgatási területükön eltulajdonítottak valamit. A közreműködés ára havi 100 forint.

Az ország összes önkormányzatának küldött levelet Kállai Csaba, azt ígérve, hogy saját szervezete, a Vajdák a Romákért Alapítvány havi 100 forintos támogatásáért cserébe segítséget kérhetnek tőle a cigányok és a nem cigányok közötti konfliktusok megoldásában.

A magát „európai uniós fővajdának” nevező Kállai körlevele szerint nemcsak a települések, hanem azok a polgárok is kereshetik, akik ellentétbe keveredtek vagy polgári peres ügyük van a helyi romákkal.

Ha saját tulajdonát képező bárminemű tárgyát eltulajdonítják, vagy fenyegetve érzi magát, esetleg bármi más problémája akad a cigány vagy nem cigány embertársával, forduljon hozzám, kérjen segítséget.

– írta Kállai. A fővajda az Indexnek elmondta, hogy a levél megírása óta már több önkormányzattól érdeklődtek nála, sőt két településen rendezett is lopási ügyeket. Az egyik helyen egy bicikli, a másik településen pedig egy segédmotor került vissza így eredeti tulajdonosához.

A problémamegoldás helyszíni kiszállással történik. Kállai elmondta, hogy az ajánlata szerint akár napi 5-6 esetet is meg tud vizsgálni, de nem mindenhova ő menne személyesen, hanem más cigányvajdák, esetleg a vajdák segítői, és bevonják a rendezésbe a helyi romákat is. A romák együttműködési készségéhez Kállai szerint elegendő az ő és a mintegy 80 megyei, illetve települési vajda tekintélye. Ha mégsem, akkor viszont ott vannak a cigányok ősi törvényei – mondta Kállai, de a törvények mibenlétéről nem akart bővebben beszélni.

Kállai fellépése annyiban furcsa, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság alig egy hónapja mondta ki bűnösnek sikkasztás vádjában. A megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság az elsőrendű vádlott országos cigányvajdát két év, Rostás-Farkas György írót pedig másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Kállaiékat éppen roma vezetők vádolták meg azzal, hogy nem számoltak el a cigányvajda-avatásra nekik átadott több mint 15 millió forinttal.

A 46 éves Kállai Csabát 2006-ban avatták a magyar cigányok országos vajdájává komoly beiktatási ceremónia keretében.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft