Kampányüzemmódra kapcsolna az MSZP

2013.11.23. 16:32 Módosítva: 2013.11.23. 19:17

Az MSZP kampányüzemmódra kapcsolt, jelentette ki az MTI tudósítása szerint Mesterházy Attila pártelnök az MSZP választmányi ülése után. A választmány arról döntött, hogy nem híve a „torta újraszeletelésének", csak az ellenzéki szavazótábor növelését célzó stratégiát tartja elfogadhatónak. Mesterházy elmondta, hogy nagyobb kommunikációs fegyelmet kértek a megszólaló szocialistáktól.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője is felszólalt a választmány ülésén, a sajtótájékoztatón azt mondta, elkötelezettek az MSZP-vel kötött szövetség fenntartása és megerősítése mellett. A megállapodás újranyitásának nem látja értelmét.

A szocialisták választmánya hat politikussal bővítette ki az MSZP-t kampányidőszakban irányító országos választási bizottságot. A testület tagja az alapszabály szerint Mesterházy Attila pártelnök, Simon Gábor elnökhelyettes, Gúr Nándor és Horváth Csaba alelnök, Botka László választmányi elnök, Velez Árpád pártigazgató és Molnár Zsolt kampányfőnök.

Rajtuk kívül a választásokig hátralévő időben a legfontosabb döntéseket meghozó bizottság tagjává választották Harangozó Tamás, Lukács Zoltán és Tóbiás József frakcióvezető-helyettest, Szűcs Gábor választmányi elnökhelyettest, Szanyi Tibor EP-listavezetőt és Baja Ferencet.

A választmány arról is döntött, hogy Kránitz László lesz az MSZP-frakció új tagja, miután a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumába megválasztott Mandur László lemondott mandátumáról.

A hvg.hu tudósítása szerint nem került szóba az MSZP és az Együtt-PM között megkötött választási megállapodás felülvizsgálata. Az eseményen Bajnai Gordon is vendég volt, az Együtt-PM társelnöke, valamint Karácsony Gergely kampányfőnök is ott volt. A két párt közös aláírásgyűjtési akciót indít azzal kapcsolatban, hogy az emberek mire költenék inkább a stadionépítésre szánt milliárdokat.