Sikkasztás gyanújával feljelentették a Pető Intézet vezetését

2013.11.27. 16:19
A Pető Intézet „kétségbeesett dolgozóinak egy csoportját” annyira felháborították az intézet fokozódó pénzügyi problémái, és az a mód, ahogy a korábbi figyelmeztetéseket szőnyeg alá söpörte a menedzsment, hogy a napokban feljelentették a vezetőséget. Az ügyészségnek és a rendőrségnek megküldött levél szerint a Pető-menedzsment ténykedésével kapcsolatban több esetben felvetődhet a sikkasztás, a hűtlen kezelés és az okirathamisítás alapos gyanúja is.

Tizenegy pontos feljelentést kaptak a hatóságok a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének vezetőiről. A feljelentők magukat az intézet kétségbeesett dolgozóiként jelölik meg, azzal magyarázva névtelenségüket, hogy az elmúlt hónapokban „az intézet vezetése kivétel nélkül mindenkit eltávolított vagy ellehetetlenített, akinek ellenvéleménye volt”.

A feljelentéshez fűzött kísérő szöveg szerint a Pető dolgozói az elmúlt három évben értetlenül szemlélték, hogy öt gazdasági igazgató fordult meg gyors egymásutánban az intézetben, akik egytől egyig elmenekültek. Közben sorban születtek a megalapozatlan gazdasági döntések, egyre romlott a pénzügyi helyzet, de a vezetőség nem vette komolyan a figyelmeztetéseket és a különböző szakemberektől érkező megoldási javaslatokat, hanem szőnyeg alá söpörte a problémákat. A bajokról egészen addig nem is beszéltek, amíg az Index cikke nyomán botrány nem lett az ügyből.

A Pető Közalapítvány megszűnése után egy állami tulajdonú kft. lett az intézet fenntartója. A nonprofit céget egy nyugdíjas orvos vezetésre bízták. Az intézet vezetése azonban ezt a hierarchiát nem fogadta el, folyamatossá vált a viszály és a bizonytalanság, ami tovább csökkentette az esélyt, hogy racionális döntések szülessenek.

A feljelentés írói a korábbi szakértői véleményekre hivatkoznak. A hatóságoknak küldött levélben azt állítják, hogy a feltárt esetek súlyára való tekintettel jelentős vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés, számviteli fegyelem megsértése, okirat-hamisítás és egyéb törvénytelenségek alapos gyanúja miatt szükséges a vizsgálat lefolytatása.

A levél szerint az okirat-hamisítás gyanúja az üzemi és műszaki vezetéssel megbízott társaság tevékenysége kapcsán vetődött fel. A cég az intézet nevében írt alá hivatalos dokumentumokat és igazolt számlákat. Sikkasztás a konyhapénztár kezelése körül történhetett, mivel a napi bevételeket rendszeresen és hosszú ideig nem fizették be a házipénztárba.

Gyanúsnak találják a feljelentők az intézet bevételeinek meghatározó részét adó külföldi projektek pénzeinek kezelését is. A levél szerint többször jöttek be pénzek ismeretlen cégektől, személyektől, az átutalások beazonosíthatatlanok voltak. Volt eset, amikor a Western Unionon keresztül küldtek Magyarországra több ezer dollárt, de a pénzeket nem az intézet számlájára fizették be, az csak kerülő úton jutott a Pető kasszájába.

A Fővárosi Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint a Pető Intézet ismeretlen dolgozói által hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt tett feljelentés alapján a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség november 22-én feljelentéskiegészítést rendelt el, amelynek teljesítésével a Budapesti XII. kerületi Rendőrkapitányságot bízta meg. A feljelentéskiegészítés határideje 15 nap azzal, hogy azt a feljelentés kiegészítését végző nyomozó hatóság vezetője indokolt esetben 15 nappal meghosszabbíthatja.

Az Index augusztusban írt arról, hogy az új tanév elejére csődközeli helyzet alakult ki a világhírű oktatási intézményben. A finanszírozási gondok olyan súlyosak voltak, hogy a konduktorlétszám leépítése is szóba került mint olyan megoldás, amely egy időre fékezheti a pénzügyi problémák fokozódását. A kormány először beígért egy 420 millió forintos plusz támogatást, amely az intézet vezetése számára felcsillantotta a reményt, hogy az állam kihúzza az intézetet a bajból. Kiderült azonban, hogy a pénz lényegében nem extra támogatás, csak a 2013–2014-es tanévre szóló keretösszeg. Az intézet ügyét az ellenzék is megpróbálta támogatni, de az újabb pluszpénzekre szóló javaslatok is elbuktak a parlamenti szavazáson.