Karácsony után is vásárolhatunk majd a józsefvárosi piacon

2013.11.28. 13:26
Nagyon valószínű – ha csak meg nem egyeznek a felek időközben –, hogy minimum fél évig még működni fog a józsefvárosi piac. Lapunknak nyilatkozó jogi szakértők szerint a piac megítélésétől és az állami intézmények jogértelmezésétől függetlenül ebben a pillanatban a piacot működtető Komondor Kft.-t védi a jog. Ráadásul akár kártérítési pert is indíthatnának a MÁV ellen a kikapcsolt áram miatt, ha akarnának. A jogi szakértői véleményre nem reagált a vasúttársaság.

A nyolcadik kerület és a főváros számára régóta nemkívánatos józsefvárosi piac bezárása elkezdődött, de hogy mikor lesz vége, azt egyelőre nem látni:

  • A piac területére 2007-ben megkötött szerződést idén júniusban, 150 napos határidővel, közjegyzői okiratban felmondta a MÁV.
  • Így a vasúttársaság szerint október 21-én át kellene adnia a kiürített területet bérlőnek.
  • A Komondor Kft. azonban vitatja a felmondás érvényességét, amiből az következik szerintük, hogy el sem indult az a 150 nap. Emiatt bírósághoz is fordultak.
  • A MÁV kikapcsolta az áramot és a víz kikötését is kilátásba helyezte. 
  • A MÁV közjegyzői záradékkal alátámasztott végrehajtási eljárást indított a Komondor Kft.-vel szemben.
  • A Komondor Kft. jogi képviselője azonban azt nyilatkozta, ők ilyen papírt nem láttak.

Csütörtök reggel kint jártunk a piacon. Van áram, van víz, minden árus a helyén, gyrost és vietnami levest továbbra is vehetünk. A megkérdezett árusok biztosak benne, hogy a karácsonyi időszakra előre felhalmozott árut el tudják majd adni, és a piac bezárása majd csak jövőre lesz aktuális. Többen azt mondták, még akkor sem. 

Birtokon belül > birtokon kívül

Az Indexnek nyilatkozó ingatlanjogi szakértők szerint a szerződés felmondása és a terület visszaszolgáltatása két különböző dolog. A szerződés felmondásával a használat jogcíme szűnhet meg, csak ezután kötelezhető a bérlő a terület visszaadására. Amennyiben azonban jogvita van a szerződő felek között, abban az esetben csak a bíróság döntheti el, hogy megszűnt-e a bérleti jogviszony, és ha igen, csak a bíróság kötelezheti a bérlőt az ingatlan elhagyására, a bérbeadónak történő visszabocsájtására. Végrehajtás pedig csak jogerős bírói ítélet után kezdeményezhető. Ráadásul perindítási kötelezettsége ebben az esetben a bérbeadónak, jelen esetben a MÁV-nak van.

Fontos szabály, hogy a bérlőt a jogerős bírósági ítéletig birtokvédelem illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a jogerős bírói ítéletig a bérbeadó semmilyen módon nem zaklathatja a bérlőt, illetve nem akadályozhatja abban, hogy a területet használja. Így jogszerűtlen, hogy a MÁV kikötötte az áramot a területen és a vízszolgáltatás megszüntetését is tervbe vette, emiatt akár kártérítési pert is indíthat a Komondor Kft. És nem követne el jogsértést, ha a kikapcsolt áramot visszakötné, hiszen csak a bérbe vett terület használatát folytatná. Természetesen a közműdíjakat ugyanúgy köteles fizetni ilyen esetben is. A piacon mindenesetre a mai napig van áram és víz.

Jönnek az ünnepek

Ha közokiratban történt a szerződés felmondása, és a közjegyző rendelte el a végrehajtást – ahogy a MÁV közleményében áll –, nincs szükség bírói ítéletre, de a birtokvédelem ugyanúgy védi a bérlőt. A terület használatában pedig ugyanúgy jogtalan lépés korlátozni. Az általunk megkérdezett szakértők szerint az a legokosabb, ha ilyenkor a bérlő a végrehajtás felfüggesztését kéri a bíróságtól. Ezt a bíróság – megfelelő indokok esetén (alkalmatlan időre eső kiürítés, gazdasági vagy egészségi okok, kereskedelmi szezonalitás, kármegelőzés stb.) – a jelenlegi gyakorlat szerint többségében el szokta rendelni.

A Komondor Kft. kiadott közleményében egyébként azt írja, ők többek között erre hivatkozva kérték már korábban a MÁV-tól a terület átadásának eltolását: az árusok a téli, karácsonyi időszakra készültek, ha ez idő alatt nem tudnak kereskedni, az egész évük veszteséges lehet. Kocsis Máté, a kerület polgármestere szerint azonban ha most karácsony végéig engednék a piac működését, akkor a következő kérés húsvét végéig szólna, és így tovább.

Még nem zár be

Kerestük a MÁV sajtóosztályát, hogy megkérdezzük őket a jogi szakértők által elmondottakról, de azt mondták: ők nem hajlandóak nyilatkozni az ügyben, közleményük mindent tartalmaz. A Komondor Kft. jogi képviselője kérdésünkre elmondta, ők eleve a bérleti szerződés felmondását vitatják, és azt támadták meg a bíróságon. Szerintük amíg nincs jogerős ítélet annak ügyében, hogy ez a felmondás jogszerű volt-e, addig nincs is értelme a 150 napról beszélni, hiszen nem lehet tudni, honnan kellene számolni azt. A végrehajtás elhalasztásának kéréséről pedig addig nincs értelme beszélni, amíg nem láttak egy közjegyzői papírt, amire hivatkozva megkezdték a végrehajtást. Alapvetően nem a bérbeadó szándékát, hanem az eljárás módját vitatják.

A megkérdezett jogi szakértő szerint egyébként nem a legjobb húzás a Komondor Kft. részéről, hogy a bérleti szerződés felmondásának törvényességét támadja, mivel szerinte ez csak felgyorsítja az ügyet. Nekik ebben az esetben nincs is perindítási kötelezettségük, ráadásul a birtokvédelem őket védi. Erre tekintettel legtöbbször az olyan megállapításra irányuló keresetet, mint amit ő indított, a bíróságok elutasítják. Ha kiderül, hogy a közölt felmondás jogszerű volt, és a 150 nap is letelt, akkor az azonnali végrehajtásnak nem lesz akadálya. Persze a végrehajtás megszüntetésére irányuló perrel ezután is próbálkozhatnak, de egy jogerős bírói ítélet után már sokkal gyorsabban megy egy ilyen ügymenet, és hamarabb kell elhagyniuk a területet.

Mindemellett azt lehet mondani, hogy gyakorlatilag mégiscsak minimum addig működni fog a piac, mint ameddig haladékot kért a Komondor Kft. – a karácsonyi, téli időszak végéig –, mivel a bérlő által indított per sem fut le olyan gyorsan, ha pedig a végrehajtás felfüggesztését kérik, és a bíróság igent mond rá, akkor plusz minimum fél évig maradhatnak. Így csak annyi a különbség, hogy megegyezés helyett most pereskedéssel, villanyelzárással, nyilatkozatháborúval történik mindez.