Ha nem vagy 42, ez a te bizottságod

2013.11.29. 17:47 Módosítva: 2013.11.29. 17:49

Benyújtotta a kormány a parlamentnek a Nemzeti emlékezet bizottsága létrehozásáról szóló törvényjavaslatot, az országgyűlés honlapján itt olvasható (pdf-ben). A törvénnyel a kormány célja többek között

a kommunista hatalombirtokosok előjogainak lebontása és a még köztünk élő bűnösök felelősségre vonása.

A tervek szerint a bizottság öttagú testület lesz, amely önálló költségvetéssel rendelkezik majd, működését a központi költségvetésből finanszírozzák. Csak azok lehetne bizottsági tagok, akik egyetlen napot sem voltak nagykorúak a kommunista rendszerben – a dátumot nem az 1990-es választásokhoz, hanem a titkosszolgálatok átszervezésének napjához igazították. Vagyis a bizottságnak csak olyan tagjai lehetnek, akik 1972. február 13-a után születtek, mivel a titkosszolgálatokat 1990. február 14-én alakították át.

Emellett kell az is, hogy társadalomtudományi felsőfokú végzettsége legyen, valamint „kiemelkedő tudású elméleti szakembernek” számítson, aki „legalább ötéves, jogi vagy társadalomtudományi szakterületen folytatott gyakorlattal rendelkezik”. Az elnököz és két tagot a parlament kétharmados többséggel választja meg, egy-egy tagot az akadémia és az igazságügyi miniszter delegál. A megbízás kilenc évre szól. Az elnök államtitkári, a tagok helyettes államtitkári fizetést kapnak majd, előbbi bruttó 997 000, utóbbiaké 748 ezer forint.

A bizottság nem csak feltárja majd a múltat. A törvénytervezet szövege szerint „kutatásai alapján a büntetőjogilag felelősnek tartott személyekkel szemben büntetőeljárás lefolytatását kezdeményezheti a legfőbb ügyésznél”.