29 gyerek kapott szén-monoxid-mérgezést

2013.11.30. 14:36

Huszonkilenc gyermek és két felnőtt szenvedett szén-monoxid-mérgezést szombaton a zalaegerszegi jégcsarnokban. A mentőszolgálat szerint nincs súlyos sérült. A tömeges rosszullét egy jégkorong-mérkőzés közben történt.

Telefonon elértük a Zala megyei katasztrófavédelem sajtósát, aki annyit közölt velünk, hogy úgy tudja 29 gyermek és két felnőtt lett rosszul a jégcsarnokban, őket a helyi kórházba szállították. A sérültek nagy része a gyermekosztályra került, jelenleg 11 ember kap oxigént, állapotuk nem súlyos.

A katasztrófavédelem délután fél háromkor kapta a riasztást. Kiérkezéskor a helyszínen magas koncentrációban szén-monoxidot mértek. Az épületet kiürítették, jelenleg vizsgálják mi okozhatta a mérgezést. A helyszínen a mentőszolgálat, a rendőrség és a katasztrófavédelem is kint van. 

A rendőrség szóvivője elmondta, kollégái egyelőre nem jutottak még be az épületbe, azt várják, hogy a kiürített épület kiszellőzzön: az csarnok minden ajtaja és ablaka nyitva van. Hozzátette, vizsgálják, hogy van-e személyi felelősség. Több információval csak azután tud szolgálni, ha bemehettek az épületbe megvizsgálni a mérgezés körülményeit.