Az Európai Unió egy gyarmattartó kolhoz

Furcsa hely a Terror Háza: a liftnél várakozva úgy tűnt, egy egész körömtépő osztag jön a vendégekért súlyos léptekkel, ám döngések után a tank mellől végül egy kecses kísérő bukkant fel tűsarkúban. Aztán kiderült, hogy a földszinti folyosó fémpadlóján nem is lehet másképp járni, így már az első percben áthatja az embert a hely szelleme, akkor is, ha ünnepségre érkezik, amelyen egy szovjet emberi jogi harcosnak adja át a Terror Háza Múzeuma hosszú nevű alapítványa és a Mol az általuk közösen alapított Petőfi-díjat, a közép-európai népek szabadságáért tett erőfeszítésekért.

Ezt ezúttal Vlagyimir Bukovszkij szovjet neurofiziológus, emberi jogi aktivista vehette át, aki – miután ellenzéki tevékenysége miatt 12 évet töltött kényszergyógykezelésben és börtönben – 1976-ban hagyhatta el a Szovjetuniót és Cambridge-ben telepedett le. De a Moszkva által a chilei kommunista párt vezetőjére, Luis Carvalánra kicserélt örök kritikus nem lett a Nyugat feltétlen barátja sem: az EU-t egy szocialista alapokra felhúzott kolhoznak tartja, ahonnan Nagy-Britanniának is mielőbb ki kellene lépnie.

„És jövőre ki fogja átadni a díjat?” – viccelődött halkan a közönségben valaki, amikor mikrofon elé lépett Hernádi Zsolt, aki a horvát kormány és a Mol között az INA olajvállalatért folyó vita kapcsán az Interpol-körözés miatt mostanában nem szívesen menne Horvátországba. A Mol elnök-vezérigazgatóját egyik oldalról a Terror Háza jól ismert, nyilaskeresztre és vörös csillagra utaló fekete piros plakátja szegélyezte, másik oldalról, kicsit távolabb a Mol valamiért szintén fekete-piros minimalista plakátja állt, „Think, create, move” – gondolkozz, alkoss, mozdulj – felirattal, amit a maga módján a két totalitárius rendszer meg is fogadott.

„A régióról ma már nem az elnyomás, hanem a szabadság és az összetartozás jut eszünkbe” – mondta Hernádi, bár a német sajtónak, vagy az EU-biztos Andor Lászlónak beszóló Daily Mailnek biztos más is az eszébe jut. Az elnök-vezérigazgató szerint „a régióban dolgozó cégként hinnünk kell a közép-európaiság és a szabadság eszméjében és azért küzdeni fogunk”. A Mol feje ezzel a felütéssel a kívülálló számára érthetővé téve, ezzel a hozzáállással milyen nehéz is lehet a cég dolga a közel-keleti olajdemokráciákban.

Ám szavaiból kiderült az is, hogy  „van még elmaradásunk a szabadság területén.”  Hogy ezt legyűrjük, és a világot jobbá tegyük,

mindig szükség van egy vezéregyéniségre, aki képes összefogni a nemzetet a jobb jövő reményében.

– mondta Hernádi, de végül nem nevezte meg a vezéregyéniséget, csak annyit mondott róla, hogy ő a békeaktivista, ezzel nyilván Bukovszkijra gondolva.

Hernádit Schmidt Mária követte, aki szerint keveset gondolunk a '60-as, '70-es évek szovjet emberi jogi aktivistáira, akik nélkül talán korántsem lett volna annyira kézenfekvő a kommunizmus bukása, mint ahogyan az 1989 láttán tűnik.

„Amikor II. Erzsébet fogadta őt, azt kérdezte az uralkodó, hogyan érzi magát Nyugaton. Nos, olyan helyekre kell elmennem, ahová nem feltétlenül vágyom, olyanokkal kell beszélgetnem, és olyan dolgokról, amihez nincs kedvem, szóval, az életem nagyjából úgy zajlik, mint az öné” – mondott Bukovszkijról egy anekdotát John O'Sullivan, aki az orosz disszidenssel együtt később a brit kormányfőnek, Margaret Thatchernek is tanácsadója volt.

A beszédeket – és Banda Ádám kiváló hegedűjátékát – láncdohányos létére türelmesen végigváró Bukovszkij karcos humorral fogadta a dicséreteket, megjegyezve, hogy sokan tartják őt a Szovjetunió egyik lerombolójának is, de sajnos ez nem igaz. „Nem én voltam, de jó, ha tudják, hogy nem is Gorbacsov.” A szovjet pártfőtitkár alatt csak szétesett az egész szakramentum. A nyugati Gorbi-mánia kiborítja a most 71 éves Bukovszkijt. „Sokat vitatkoztam erről Thatcherrel, akivel jó barátságban voltunk” – mesélte az Indexnek az emberi jogi aktivista, aki talán egyedül a néhai brit kormányfőt méltatta csupa elismerő szóval.

Borisz Jelcinnel már nem így áll: szerinte óriási hibát vétett az első orosz elnök, amiért nem járult hozzá egy nürnbergihez hasonló perhez, ahol magát a kommunista rendszert ítélték volna el. „Ha akkor sikerült volna lezárni azt a történelmi fejezetet, akkor 2000-ben nem térhetett volna vissza a hatalomba Putyin.” Ő ugyanis a kommunizmus visszatérését jelenti, de ideológia nélkül. 

A KGB-nomenklatúra jutott ismét hatalomra, és annak a mentalitása semmit sem változott. És most e szerint a mentalitás szerint akarja működtetni Oroszországot, és így építi külkapcsolatait is a volt Szovjetunió területén. Ez persze lehetetlen kísérlet, de ez magyarázza Putyin konfliktusait a Baltikummal, Moldovával, Ukrajnával, Grúziával.

– mondta Bukovszkij, hozzátéve, hogy ez a történelmi per sajnálatosan elmaradt Közép-Európában is.

Putyin azonban nincsen egyedül a látszólagos demokráciával, véli az egykori szovjet disszidens:

Nyugaton is inkább távolodnak a demokráciától, az EU mindent nevetségesen szabályozni, úgyszólván szovjetizálni akar. Itt van például a hulladékkezelés. Brüsszelben kitalálták, hogy csökkenteni kell a lakossági hulladékot, ezért nélunk heti egy helyett csak kéthetente viszik el a szemetet. Mindent ellepnek a patkányok és persze a rókák, de a szemét nem lett kevesebb. Értelmetlen de előírás van róla. Tessék, ez egy tipikus szovjetizációs példa az EU-ból. Remélem megérem még az EU szétesését és akkor azt lehet majd felírni a síromra, hogy az ember, aki két uniót is túlélt.

Az ukránok tévednek

Bukovszkij értetlenkedve fogadta a mostani EU-párti, kormányellenes tüntetéseket is:

Az EU egyáltalán nem az, aminek az ukránok hiszik. Ha belépnének, ők lennének az elsők, akik fellázadnának ez ellen a szocialista elven létrejött bürokratikus rendszer ellen.

Egyébként is mesterkéltnek tartja a választási kényszert: „miért kéne az EU és Oroszország között választani? Elég nagy ország, majdnem ötvenmilliós lakossággal. Hát szervezzék meg magukat úgy, hogy az mindenkinek jó legyen” – kínált megoldást a gordiuszi csomóra Bukovszkij.

Az EU egy gyarmattartó kolhoz

Bukovszkij bosszantónak tartja az orwelli megfogalmazásokat is, például azt, hogy  „demokráciadeficit”. „Ez olyan, mint, ha valaki kicsit terhes lenne. Ez nevetséges, vagy van demokrácia, vagy nincs". Az EU szerinte egyszerűen egy kolhoz, aminek semmi köze a demokráciához, és erre semmi szüksége nincsen Európának:

Ha valamiről látom, hogy butaság, akkor megmondom, ilyen vagyok, másképp nekem nem megy. Thatchernek is megmondtam, amit az EU-ról gondolok, például, hogy az olyan, mint Bábel tornya. Épp ebédeltünk, ő meg ezt felírta egy szalvétára, később fel is használta.

Bukovszkij szerint teljesen érthető, ha Magyarország a saját útját járva akár gyarmattartónak is kész nevezni az EU-t. „Ez így is van. De bevallom, nem követem nagy rendszerességgel a magyar politikai eseményeket, de amit leszűrtem, az az, hogy nyilván vannak hibás lépések, de alapjában inkább helyesen cselekszik Magyarország.”

Az adózás nem orosznak való

Egy korábbi interjúban már-már anarchista húrokat pengetve megjegyezte, hogy őt a mai napig a hideg rázza ki, amikor adóbevallást kell készítenie, ez annyira távol áll az orosz ember lelkétől. „Miért kéne a rabló államnak adóznom?” – kérdezte. Ezúttal nem kell bosszankodnia, a Petőfi-díjjal járó tízezer euró épp az az összeg, amit a brit szabályok szerint adómentesen elfogadhat.