Nincsenek már bezárva a Vizoviczkiék

2013.12.03. 21:59
Budapest, illetve Pest megye területén szabadon mozogathatnak mostantól a Vizoviczki-ügy fő gyanúsítottjai, a Hajógyári sziget egykori ura és négy volt főrendőr. A bíróság szerint nem kell sem szökéstől, sem attól tartani, hogy megpróbálnák befolyásolni a tanúkat.

A Fővárosi Törvényszék házi őrizetről lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a kényszerintézkedést a Vizoviczki-ügy öt fő gyanúsítottjánál, írja a PestiSrácok.hu. A portálnak megerősítette az információt Simon Richárd, a nyomozó főügyészség helyettes szóvivője.

A tavaly nyáron kipattant vesztegetési botrányban érintett egykori rendőri vezetők augusztusban mehettek haza előzetes letartóztatásból házi őrizetbe. Vizoviczki László előzetesét májusban cserélték házi őrizetre.

A PestiSrácok.hu szerint az újabb enyhítésről szóló végzés nem jogerős, de végrehajtható. A gyanúsíottak szabadon mozoghatnak Budapesten és Pest megye területén belül, de nyomkövetőt viselniük kell.

A bíróság indokolása szerint azért nincs már szükség házi őrizetre, mert már nem kell attól tartnai, hogy a gyanúsítottak veszélyeztetnék az eljárás sikerét, vagy tanúkat akarnának befolyásolni, a szökés veszélyét pedig a nyomkövető minimalizálja.

A főügyészség fellebbezett a döntés ellen.

A bűnügy lényege, hogy a gyanú szerint Vizoviczki László rendőrtiszteket vesztegetett meg, így érte el, hogy zavartalanul működhessenek a szórakozóhelyei, és hogy a rendőrök razziákat tartsanak a konkurenseinél. A gyanúsítottak közt van K. Attila, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztályának felderítéssel foglalkozó egykori nyomozója és K. Tamás, a közrendvédelmi főosztály korábbi vezetője, továbbá G. Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetője, valamint H. Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztálya speciális bűncselekmények elleni osztályának volt vezetője is.

A PestiSrácok.hu cikke szerint a korrupciós ügyben a nyomozás várhatóan januárban fog lezárulni. Eddig már összesen negyven gyanúsított van. Az ügyben két szálon folyik a nyomozás: vesztegetés és költségvetési csalás miatt.