Bepöccentek a bírák Rogánra

2013.12.04. 20:07
A Magyar Bírói Egyesület szerint Rogán elhíresült rezesovázós videója a bíróság befolyásolásának a látszatát keltette, pedig ez fel sem merülhet.

A kormánypárt vezető politikusa 2013. december 3-án Facebook-oldalán közzétett és a médiában is nyilvánosságot kapott nyilatkozatában éles kritikával illetett egy folyamatban lévő ügyben – a kényszerintézkedés tárgyában – hozott nem jogerős bírósági döntést. A megfogalmazott nyilatkozat alkalmas arra, hogy a folyamatban lévő eljárás befolyásolásának a látszatát keltse, áll a Magyar Bírói Egyesület közleményében. 

A Magyar Bírói Egyesület határozott álláspontja, hogy más hatalmi ágak képviselői nem fogalmazhatnak meg nem jogerős bírósági döntésekkel szemben elvárásokat. Magyarország Alaptörvénye ugyanis deklarálja, hogy a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók. 

Mit tett Rogán?

Rogán Antal, a Fidesz frakció vezetője kedden egy videoüzenettel tiltakozott a négy halálos áldozatot követelő balesetben vétkes Eva Rezešová házi őrizete ellen, és felszólította a parlament alkotmányjogi bizottságának elnökét és az igazságügy-minisztert, hogy vizsgálják ki a házi őrizet indokoltságát, és ha kell, a törvények szigorításával előzzék meg, hogy „még egyszer ilyen felháborító eset″ előforduljon.

A videót az előtt az új építésű ház előtt vették fel, ahol Rezešová a házi őrizetét tölti. Rogán magáról az ítéletről nem mondott véleményt – „ezt majd a másodfokú bíróság megítéli″ –, de felháborítónak nevezte, hogy a bíróság „rögtön, még a másodfokú eljárás előtt, luxuskörülmények közé" kihelyezte házi őrizetbe a nőt. „A házi őrizet ilyen esetben, ilyen körülmények mellett teljességgel elfogadhatatlan" – mondta Rogán.

Erre mit tesz Isten?

A másodfokú bíróság még aznap megváltoztatta az első fokon eljáró gödöllői bíróság döntését: a több ember halálát okozó ittas járművezetésért elítélt, majd a jogerős döntésig házi őrizetbe került Eva Rezešovának vissza kellett mennie a börtönbe.

Ki keltett itt látszatot?