Gyorst rejtett az alsógatya

2013.12.04. 15:47
400 ezer forint értékű speed-del bukott le három sátoraljai férfi egy közúti ellenőrzésen az ongai elágnál.
  • Kábítószert találtak egy közúti ellenőrzésen fennakadt kocsi utasainál a borsodi rendőrök az ongai elágazásnál. 
  • Az egyik utas furfangosan a gatyájába rejtette a speed nevű szert, de a Mélységi Ellenőrzési Osztály munkatársai így is rátaláltak.
  • A lefoglalt amfetamin értéke több mint 400 ezer forint.
  • Kábítószerbirtoklás miatt eljárást indítottak a sátoraljaújhelyi B. Jánossal és két társával, a 43 éves R. Géza, illetve a 34 éves K. László szemben.
  • B. Jánost le is zárták.
dscf8981
Fotó: Police.hu

Ugyanez eredetiben, ékes rendőrnyelven:

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai 2013. november 22-én, a 37-es számú főút ongai elágazásánál ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit és annak utasait.

A rendőrségi intézkedés során a jármű két utasánál, majd az autóban is kábítószer gyanús port találtak a nyomozók. Az utasok egyike a 39 éves sárospataki B. János a tiltott szert az alsónadrágjába rejtette, valamint a gépkocsiból később előkerült drogot is sajátjának ismerte el. Az alkalmazott gyorstesztek eredményeként a drog vélhetően amfetamin tartalmú speed, amelynek a feketepiaci értéke meghaladja a 400 ezer forintot. A rendőrség a lefoglalt szerek pontos hatóanyagát és mennyiségét szakértők segítségével vizsgálja.

A rendőrség kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben B. Jánossal és két társával, a 43 éves R. Géza, illetve a 34 éves K. László sátoraljaújhelyi lakosokkal szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya a 39 éves sárospataki B. Jánost bűnügyi őrizetbe vette, majd előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra az eljáró nyomozási bíró 2013. december 2-án elrendelt.



  • Tippek
  • Lakáshitel