Hiba volt Hunvald 31 hónapos előzetese

2013.12.10. 12:26

A Hunvald György, egykori erzsébetvárosi polgármesterrel szemben megfogalmazott gyanú súlyossága megfelelő indok volt ugyan a politikus vizsgálati fogságba helyezéséhez, ám önmagában nem elegendő ahhoz, hogy igazolja, miért kellett Hunvaldot 31 hónapig rács mögött tartani, írja a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete alapján az MTI.

A bíróság szerint ezzel a magyar hatóságok megsértették a fővárosi VII. kerület egykori vezetőjének ahhoz fűződő jogát, hogy ésszerű időn belül lefolytassák ellene az eljárást, vagy amíg ez tart, visszanyerhesse szabadságát.

Hunvald György keresetében összesen több mint 32 millió forint kártérítést követelt, ám a bíróság ezt elutasította és mindössze 2700 euró (mintegy 810 ezer forint) nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg az egykori polgármesternek. És további 2000 eurót pedig a jogi költségek kompenzálására kap majd Hunvald. Ez összesen másfélmillió forint körüli összeg.



  • Tippek
  • Hírek