Jogos Karácsony Gergely lakástámogatása

2013.12.13. 20:33 Módosítva: 2013.12.13. 20:33

A budai lakásomat évekkel ezelőtt eladtam, nincs a fővárosban lakásom, ezért megalapozottan veszem fel a képviselőknek járó lakhatási támogatást – nyilatkozta az Indexnek Karácsony Gergely, az Együtt-PM Szövetség országgyűlési képviselője.

A pestisracok.hu pénteken számolt be róla, hogy a képviselő felveszi a havi 115 950 forintos lakhatási támogatást, pedig egy fővárosi lakásban él. A lap ezzel arra utalt, hogy Karácsony jogtalanul tesz zsebre pénzt.

Karácsony elmondta, hogy korábbi II. kerületi lakásukat feleségével 2011 őszén eladták. A megállapodás része volt, hogy az ingatlant 2012 márciusáig visszabérelik. A lakhatási támogatás igényléséhez beadott nyilatkozatában ezt a helyzetet rögzítette, emiatt úgy tűnhetett, hogy még mindig saját tulajdonú lakásában él.  

Mivel Karácsonynak azóta nincs a tulajdonában semmilyen fővárosi lakás, így megfelel az Országgyűlési törvény előírásának. Ez ugyanis úgy szól, hogy támogatást az kaphat, akinek nincs a nevén fővárosi lakás vagy lakóház.