A hévízi tó alján ragadt egy fiú

2013.12.24. 20:17

Kedden kora délután egy kaposvári fiatalember eddig ismeretlen körülmények között eltűnt a hévizi tó vízében - írja az MTI. Barátja azonnal riasztotta a fürdő személyzetét, de mivel a 22 éves fiú továbbra sem merült fel, ezért kihívták a vízimentőket is, hátha ők többre mennek a harminc méter mély, tavirózsákkal benőtt vízben.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője néhány óra elteltével be is jelentette, hogy a búvárok 20 méter mélységben megtalálták a holttestet. A halál okáról nem kaptunk tájékoztatást, de Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke azt mondta, hogy bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezért a rendőrség csak közigazgatási eljárás keretében indított vizsgálatot.