Fradi-stadion után holokausztközpontot

2013.12.26. 11:35

5 487 288 070 forint közpénzből építheti fel a Market Építő Zrt. a bezárt Józsefvárosi Pályaudvar területén a Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központot, derült ki a kozbeszerzes.hu értesítőjéből.

A már októberben ismertetett tervek szerint 17 ezer négyzetméteren zajlik majd az építkezés, egyebek mellett parkot, parkolókat is hoznak létre. A régi állomásépület mementóként szolgál majd, a kiállítási komplexum pedig a föld alatt lesz, míg az épület előtt installációs tornyokat állítanak fel.
 

A holokauszt gyermekáldozatainak sorsát bemutató emlékközpont helyszíne azért lett az évek óta használatlanul álló Józsefvárosi pályaudvar, mert ez volt a MÁV első pályaudvara, ahonnan az 1944-es deportálások indultak. A projektgazdák elképzelései szerint ezen a helyszínen a 21. századi fiatalok is átélhetik majd a holokauszt gyermekáldozatai és az őket menteni próbáló emberek sorsát.

A Józefvárosi pályaudvarról, mint leendő holokauszt emlékközpontról azonban megoszlanak a vélemények. Schweitzer József nyugalmazott Országos Főrabbi például nyílt levelet írt az ügyben és másik helyszínre tett javaslatot:

Noha nem kérdeztek meg, szeretném elmondani a véleményemet a Józsefvárosi pályaudvarra tervezett „Sorsok Házáról”, amely a Soá idején a Magyarországról deportált és meggyilkolt zsidó gyerekeknek kíván emléket állítani.

Nézetem szerint a helyszín megválasztása nem megfelelő, mert a Józsefvárosi pályaudvar nem köthető a hazai zsidóság tömeges deportálásához, beleértve a gyermekek deportálását is. Ha már felvetődött egy új holokauszt emlékezethely kialakítása, erre az egykori budapesti gettó területén fekvő Rumbach utcai épülete lenne megfelelő.

Ez a megoldás véleményem szerint a helyszín szimbolikáján és szakralitásán túl költségkímélőbb is lenne.

A Wallis-csoporthoz tartozó Market Építő Zrt. egyébként márciusban is kapott állami megbízatást: megnyerte az új Fradi-stadion építésére kiírt állami tendert. A milliárdos árbevételű vállalat. korábban  bankvezéreknek, ingatlanvállalkozóknak épített családi házakat és nyaralókat, márciustól pedig már Láng Zsolt II. kerületi fideszes polgármester rózsadombi házán is ők dolgoznak.