Megtévesztő nevű szervezetekhez mentek az adófelajánlások

2013.12.28. 13:29 Módosítva: 2013.12.28. 13:30

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szeptemberre csődközeli helyzetbe jutott, többek között azért, mert megtévesztő nevű szervezetek elhappolták előlük az 1 százalékos adófelajánlások zömét – mondta Edvi Péter, a 24 éve működő alapítvány elnöke az MTI-nek.

Szponzori segítséggel a csődöt végül sikerült elkerülniük, de a probléma nem múlt el: nevükkel többen is megpróbálnak visszaélni, hasonló nevű szervezetek alapításával és hirdetési kampányokkal veszik rá az adományozókat adójuk 1 százalékának felajánlására. Míg az NGYSZ idén ebből 6 millió forintot, a hozzájuk hasonló nevet viselő két szervezet 100-100 millió forint körül kapott. Jelenleg 12 hasonló nevű szervezet van bejegyezve az országban.

Egy TV-műsor készítését is hasonló okokból kellett abbahagyniuk: az Egy-Másért címmel futó, támogatásra szorulókról szóló műsor 1996 -tól ota létezett, de miután ugyanezen a néven megalakult egy másik szervezet is, amelynek vezetője, Földesi-Szabó László, később csalás miatt börtönbe is került, a műsort abba kellett hagyniuk – mondta Edvi.

A NGYSZ idén többek között Élhető Jövő Park néven létrehozott a fóti lovasterápiás központjukon belül egy alternatív energiával üzemelő, környezetbarát technológiákat szemléltető oktatási részleget. Önkéntesekből álló orvoscsoportjuk Magyarországon és Erdélyben végez ingyenes szűrővizsgálatokat, hátrányos helyzetű gyereknek pedig gyereknapi és karácsonyt programokat szerveznek.