Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Sólyom: Remélem, lemondtam volna

2013.12.30. 13:28

Minden korábbinál élesebb kritikát fogalmazott meg az Alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban Sólyom László. Az Ars Boni online jogi folyóirat a Mérlegen az Alaptörvény című kötet decemberi bemutatójára időzítve jelentetett meg egy kétrészes interjút a volt köztársasági elnökkel, az Alkotmánybíróság első elnökével.

Sólyom útja az óvatoskodástól a radikalizmusig

Sólyom sosem tartozott az Alaptörvény rajongói közé, tudósként és a rendszerváltás utáni alkotmányos kultúra kialakításában talán legnagyobb szerepet játszó alkotmányjogászként többször is kritikusan beszélt az orbáni alkotmányozás folyamatáról és magáról a kész műről, majd a folyamatos módosításokról. Kifogásai ellenére azonban mégis inkább az új Alaptörvény drukkerének számított. Az év elején elfogadott negyedik módosításkor azonban érzékelhetően elszakadt nála a cérna, és a korábbi óvatoskodást félretéve a módosítás aktív ellenzőjeként lépett fel. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben MTI-ben lényegében feketelistára került.

Sólyom az interjú első részében elismételte korábbi kifogásait: bár az új alaptörvény törvényessége megkérdőjelezhetetlen, az egypárti alkotmányozási folyamat, az Országgyűlésnek a szöveg titkosan zajló szerkesztése mellett formálisra csökkentett szerepe, az utolsó pillanatban beterjesztett módosítások, a még a kormányoldalon is üres padsorok, azaz a társadalmi legitimáció hiánya miatt megismétlődtek a 89-es alkotmány elfogadásával kapcsolatos problémák.

Sólyom László
Sólyom László
Fotó: MTI

Szemben 1989-cel, most nem volt alkotmányozási kényszer, ám a régi alkotmányt a kormánypártok az elmúlt húsz év politikai sikertelenségeinek bűnbakjává tették. Csakhogy 2011-ben is elmaradt a katarzis, mert

a képeskönyves díszkiadások és az alkotmány asztala nem képesek az újrakezdés megtisztító átélését felkelteni, s azonnal feledésbe is merültek. Az alkotmányos gyakorlat pedig az Alaptörvény rögtön elkezdődő tömeges és napi érdekű módosítása lett, ami eleve ellentmondott a hivatalosan sugallt képnek – mind az állandóság, a tartós alapozás képzete, mind a tekintély kérdésében.

A második részben Sólyom kijelentette, hogy 2010-ben az új többség azonnal elkezdte az AB korlátozását, a kormányzat magát az alkotmánybíráskodás eszméjét tekintette ellenségnek.

Az alkotmányellenesnek nyilvánított törvényi rendelkezések később rutinszerűvé vált beemelése az Alaptörvénybe világosan mutatja, miről is van szó.

Szerinte ebben a helyzetben az Alkotmánybíróságnak két lehetősége volt: feláll az egész testület, de legalább lemond az elnök, hogy felhívja a figyelmet az alkotmányos rendszer alapjait érintő visszalépésre. A másik út, hogy megpróbál alkalmazkodni, és menti a menthetőt „jobb időkre”.

Az Alkotmánybíróság ezt választotta, és sorsa mutatja a megoldás ambivalenciáját. Időnként mégis el tudta látni alkotmányvédő feladatát, de másutt ott vannak a félmegoldások, visszavonulások. S mindennek nemcsak emberi ára van, hanem súlyos szakmai kockázata is, mert a politikai kompromisszumok és pozíciófeladások a gyakorlat részévé válnak.

A kérdésre, hogy mit tett volna ezekben az időkben az AB elnöke (Paczolay Péter) helyében, Sólyom ezt válaszolta:

Nehéz kérdés, hogy én, akinek nincs vesztenivalóm, és, ha szabad ezt mondani, kívül vagy inkább túl vagyok már mindenen, egy hipotetikus helyzetre adott válasszal minősíthetem-e mostani bírák magatartását. (...) A fenti fenntartások alapján talán az a tisztességes válasz: nagyon remélem, hogy lemondtam volna".