A vízvári ciprusfák az újév vesztesei

2014.01.05. 13:55
A somogyi faluban 600-an laknak, a falu egyik ékköve a főutcán található ciprussor. A polgármester ennek egy részét kivágatná, és tujákat ültetne a kivágott fák helyére, mert szerinte a negyven éves fák már korhadnak, és balesetveszélyesek. Egy falusi háztulajdonos tiltakozást indított, de egyelőre nem látszik, hogy az ügy mennyire mozgatja meg a helyieket.

„Vízvár polgármestere elhatározta, hogy a faluképet meghatározó, kifejezetten tájkultúra értékű fő utcai ciprus fasor nagy részét, vagy 80-90%-át és a mellékutakon levő szintén egészséges fákat kivágatja”

– áll a fák megmentésére létrehozott Facebook-oldalon, amelynek eddig 44 követője van.

A jelenleg bejegyzés alatt álló természetvédelmi egyesületet is alapító Ballai Béla szerint a 600 fős somogyi falu lakói azért nem mernek ellenkezni a polgármesternek, mert meg vannak félemlítve. A megfélemlítés eszközeiről szólva azt mondta, szerinte a segélyek és támogatások megítélésén keresztül tudja a polgármester befolyásolni a helyieket, akik közül sokan maguk is a hivatal alkalmazásában állnak, de az elidősödött falu politikai kultúrája is közrejátszhat: sokan a mai napig „Tanácselnök Úrnak” szólítják a városvezetőt.

Kozma László független polgármester szerint viszont kívülről gerjesztett, egyéni motivációk által vezérelt tiltakozásról van szó, amely egy szűk kisebbség véleményét visszhangozza. Ballai elmondása szerint a témában tartott novemberi közmeghallgatáson körülbelül tucatnyian voltak, egyedül ő szólalt fel a terv ellen, ketten megtapsolták, a többiek viszont nem szóltak hozzá, illetve ketten mégis, de ők támogatólag (Ballai szerint ezek előre egyeztetett hozzászólások lehetettek). A képviselőtestület a fák kivágása mellett döntött, a polgármesterre nem hatottak az ellenérvek.

Az ominózus fasor körülbelül 150 fából áll, a pár utcás falu főutcájának egyik látványossága. Ebből a polgármester szerint legfeljebb húsz tőt vágnának ki, de csak a „nagyon csúnya, veszélyes, és korhadt” fákat – mondta a Somogy Megyei Hírlapnak. Kozma László megkeresésünkre több okot is felhozott, hogy miért kell kivágni ezeket a fákat. Szerinte azért, mert:

  • a gyökerük felnyomja a pár éve lefektetett térkövet, ami miatt a járdák járhatatlanná válnak
  • minden komolyabb vihar után nagyobb ágak szakadnak le róluk, ami balesetveszélyt okoz, és megrongálja a vezetékeket (egy ilyen eset miatt egyszer három napig nem volt áram a faluban)
  • a fák egy része rálóg a villanyvezetékekre, ami miatt az áramszolgáltató ezeket meg is csonkította, így viszont már „nem szépítik, hanem csúfítják a település arculatát”
  • ezek koros (40 éves) fák, már korhad a belsejük

Piros jel = halál

Az egyébként nem a településen lakó, de ott ingatlannal rendelkező Ballai szerint a járdák valóban töredezettek, ez szerinte nem a fák gyökerei miatt van, hanem mert a főutca frissen letérkövezett rövid szakaszától eltekintve 40-50 éves, elhasznált járdákról van szó. A fák kivágása elleni tiltakozást kezdeményező férfi szerint az is teljesen irreális, hogy csak 20 fáról lenne szó, mivel csak az általa végigjárt mellékutcában 16-ot számolt (a kiválasztott fák pirossal meg vannak jelölve), a főutcában pedig szerinte a fák „nagy részét” megjelölték. Ugyanakkor azt Kozma sem állította, hogy csak 20-at vágnának ki, csupán azt, hogy a főutcában ennyit.

Ballai szerint viszont ez sem stimmel: pár általa mozgósított helyi lakó pénteken megszámolta, melyik utcában hány fa van pirossal megjelölve. A főutcának hívott utca egy „L” alakot ír le, az egyik szárát Szent Istvánnak hívják, a másikat Szent Imrének. Balla önkéntes segítői úgy számoltak, hogy előbbi utcán 39, utóbbin 10 fát, azaz összesen 49-et jelöltek meg, szemben a Kozma által állított legfeljebb 20-szal. Ezeken kívül a Dráva utcában 16, az Ady Endre utcában 10, míg a Szabadság utcában 3 kivágásra ítélt fát találtak, ami a főutcával együtt összesen 78 darab.

Így szakértünk mi

Ballai azt is sérelmezi, hogy a döntés előkészítésébe nem vontak be szakértőt, hanem a polgármester a képviselőtestület „laikus tagjaival együtt” jelölte ki a kivágandó fákat. 

Tőlünk jobb szakértő nem kell

– mondta erre a korábban erdészként dolgozó Kozma László, aki saját szakértelme mellett arra hivatkozik, hogy a döntést egy helyi kertészmérnök, egyben volt iskolaigazgató is támogatta.

Ballai azt is aggályosnak látja, mi lesz a kivágott fákkal. A Facebook-oldal létrehozói a saját képeikhez fűzött egyik kommentjükben azt kérdezik: „Tüzelő lesz belőlük? Vagy választási kampány-ajándék?”. A polgármester szerint egyik sem: a fát eladják, a várhatóan 10-15 köbméter faanyag árából pedig szerinte fedezni tudják majd az új csemetéket. A kivágott fák helyére tujákat vennének, mert ezek külsejükben nem sokban térnek el a ciprusoktól, viszont jobban lehet őket alakítani – érvelt Kozma.

A polgármester „szükséges rossznak” tartja a fakivágást, Ballai „céltalan természetrombolásnak”, csak úgy, mint a Templomdombon található fenyőfák korábbi kivágását, ami Kozma László szerint az egyházközség hatáskörébe tartozik.

Nehezen eldönthető, hogy a helyiek tényleg meg vannak-e félemlítve, vagy egyszerűen nem érdekli őket a dolog, esetleg helyeslik azt (4:15-től). Egyben mindenki egyetért: a gyökerek által felnyomott járdát helyre kell hozni, a főutca jellegzettességét pedig meg kell őrizni, az viszont kérdéses, hogy a civilek tiltakozása hatására megmaradnak-e a ciprusfák.