Hét éve rejtély a halálos gyújtogatás

2014.01.07. 08:21
Közel hét éve annak, hogy ismeretlenek felgyújtották az egyik ismert budapesti szórakozóhelyet, a tűzben egy biztonsági őr meghalt. A nyomozás még tart, a rendőrség nem mond semmit, de úgy tudjuk, az éjszakai élet egyik ismert figurája megnevezte a rendőröknek a lehetséges elkövetőket.

Még mindig folyik a nyomozás a Romkert felgyújtásának ügyében, pedig már közel 7 éve történt a halállal végződő bűneset . Az egyik legismertebb budai, nagyrészt nyitott terű, éppen ezért nyaranta üzemelő szórakozóhelyet még 2007 áprilisában, pár nappal a szezonnyitó előtt gyújtották fel ismeretlenek.

A tűzoltókat hajnali 2-kor riasztották az Erzsébet híd budai hídfőjénél, a Rudas gyógyfürdő melletti lángokhoz. A 250 négyzetméter alapterületű, faszerkezetű kerthelyiség teljes egészében leégett. Szemtanúk két férfit láttak elrohanni a helyszínről. A kerthelyiség éjjeli őrét három német turista mentette ki a lángok közül, még a tűzoltók megérkezése előtt. A 49 éves férfi válságos állapotban volt, testének 90 százaléka megégett. Két nappal később bele is halt a sérüléseibe. A rendőrség halált okozó közveszélyokozás miatt indított eljárást. 

Felmerült, hogy a tűzesetnek esetleg köze lehet a budapesti szervezett alvilághoz, de a hely tulajdonosa két nappal az eset után azt nyilatkozta: semmilyen fenyegetés vagy zsarolás nem előzte meg a bűnesetet, és a rendőrség ugyan nyomoz, de ők sem ők sem találnak semmilyen kapcsolódási pontot az alvilággal.

De nemcsak ő hárította el az alvilági szálat, hanem Gulyás Imre, a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának akkori vezetője is. „Leginkább az valószínűsíthető, hogy a tettesek azt gondolták, az ingatlan elhagyatott, és mekkorát fog szólni, ha meggyújtják az épületet” – nyilatkozta az esetről akkor a főrendőr. Azaz csak volt főrendőr, mert Gulyás néhány évvel később – már a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik vezetőjeként – egyike azoknak a rendőröknek, akiket éppen amiatt tartóztattak le, mert a gyanú szerint összejátszottak a diszkópápaként ismert V. Lászlóval, az egykori főzsaru jelenleg házi őrizetben van.

Az Index megkeresésére a rendőrség csak annyit árult el, hogy még mindig folyik a nyomozás a hét évvel ezelőtti ügyben. Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy az esettel kapcsolatban nemrég az éjszakai élet egyik ismert, évekkel ezelőtt még erősnek mondott, de mára már meggyengült figurája is adott információkat a rendőröknek, így azt is, kik voltak a gyújtogatók.

A rendőrökkel most segítőkész bűnöző sokáig V. László környezetében volt, de később, amikor éppen a Gulyás-féle csapat „dolgozott” rá, és különféle eljárások indultak ellene, már nem volt a diszkópápa közelében. Az, hogy a férfi állítólag terhelő vallomást tett valakire, az éjszakai életben jártas forrásaink szerint összefüggésben áll azzal is, hogy a főrendőröket időközben lekapcsolták. Azt azonban, hogy mindez érdemben előreviszi-e a nyomozást, vagy sem, egyik forrásunk sem tudta megmondani.

Az viszont ez alapján valószínűnek tűnik, hogy a rendőrök és a hely tulajdonosának hét évvel ezelőtti nyilatkozataival szemben mégiscsak köze lehetett az esetnek a szervezett alvilághoz, és nem amatőrök „heccből” elkövetett csínytevéséről van szó csupán. A Blikk egyébként már a gyújtogatás után is alvilági indítékról írt, a lap szerint a biztonsági őr halálához az vezetett, hogy egy taxiscsoport szerette volna átvenni a forgalmas budai szórakozóhely vendégeinek fuvarozását, de abba a felügyelő cég nem egyezett bele. Ezután ismeretlenek felgyújtották a népszerű szórakozóhelyet.