István, Vajk
20 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

Stabilizálták az aulában leugró diák állapotát

2014.01.10. 07:19

Bosszút állnának barátai azokon a fiatalokon, akik miatt egy 17 éves fiú kedd reggel levetette magát a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola aulájának legfelső emeletéről, írja a Blikk. A lap szerint a fiú állapotát csütörtökre sikerült stabilizálni, Budapestre szállították, ahol több órás műtéten esett át. Több csontja eltört, leszakadt a lépe, és agysérülése is van. A lap szerint javultak a túlélési esélyei, de így is 60 százalékot jósolnak neki az orvosok.

A fiú egyik barátja azt mondta a lapnak, hogy nagy verésre számíthatnak azok, akik bántották és csicskáztatták a fiút, ha megtalálják őket. A Blikk szerint a fiú barátai már szerdán összegyűltek az iskola előtt, csütörtökre pedig már több csapat is a bandát kereste, többek között a Facebookon tettek közzé felhívásokat.

Az iskola diákjai közül a legtöbben arról beszéltek, hogy a fiú azért akart végezni magával, mert az iskola egyik bandája folyamatosan zaklatta. Állítólag állandóan csicskáztatták, megütötték, nemegyszer az is előfordult, hogy arcon köpték. Az igazgatóa Velvetnek azt mondta, ő nem tud kényszerítésről, sem fizikairól, sem lelkiről.

A családtagok nem szeretnék, hogy a fiú barátai megtorlásra készüljenek, a hatóságokra bíznák a nyomozást.