Az MVM-nél mondták meg, mi legyen a mérnökök véleménye?

2014.01.18. 17:37 Módosítva: 2016.12.15. 20:43

A Magyar Villamos Művek számítógépén írták meg azt a nyilatkozatot, amely pár órával később a Magyar Mérnöki Kamara paksi bővítésről szóló állásfoglalásaként jelent meg a sajtóban - írta a Cink egy birtokába került Word-dokumentumra hivatkozva.

A cég honlapján azt írják, ők felelnek az MVM Csoport tagvállalatai számára nyújtott informatikai szolgáltatásokért. A holdingnak a 2013 júliusában alapított MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. is tagja, ők felelnek az új blokkok létesítésének előkészítéséért. Vagyis a Cink szerint "egy kimondottan MVM-hez köthető gépen szerkesztették a dokumentumot". 

A közleményt a Cink szerint Zarándy Pál írta. Zarándy komoly energetikai szakértő, 1968-tól 2002-ig az ERŐTERV alkalmazásában állt, 1999-től 2006-ig a Magyar Atomfórum Egyesület elnökeként tevékenykedett, 2009 óta a kamara elnöki tanácsadója.

A Cink - kamarához közel álló - forrása azt állítja, a nyilatkozat először az MTI-hez került, csak ezután jutott el a területi és tagozati elnökökhöz, illetve a választmányhoz. "Tehát lehetséges, hogy Zarándy egyedül fogalmazta a nyilatkozatot, amelyhez ilyen módon a beruházástól korántsem független, állami tulajdonban lévő MVM-nek is köze van" - írta a lap.